Tudomány

Mesterséges zsírátalakítás: új remény az elhízottaknak

Megtalálták a módját, hogy a "rossz" fehér testzsírt energiát égető barna zsírrá alakítsák.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem orvosi karának kutatócsoportja patkánykísérletekben érte el az áttörést, ám úgy vélik, embereknél is működhet a módszer, amely az elhízás kezelésének új útját nyithatja meg.

A Cell Metabolism című szakfolyóiratban ismertetett kutatások során módosították egy étvággyal összefüggő fehérje kifejeződését, ami nemcsak az állatok kalóriabevitelét és testsúlyát csökkentette, hanem átalakította zsírösszetételüket is.

A jónak tartott barna zsír a csecsemőknél fordul elő nagy arányban, ez szolgáltatja számukra az energiaforrást testhőmérsékletük emeléséhez, miközben elégeti a bevitt kalóriát.

Barna zsír eloszlása a csecsemők testén:

Ahogy azonban halad előre életkorunk, barna zsírunk nagyrészt eltűnik, és helyette “rossz” fehér zsír raktározódik jellemzően a derekunk körül.

Sheng Bi és kutatócsoportja az NPY jelű étvágyat növelő fehérje termelődését csökkentette patkányok agyában, aminek következtében kisebb lett a rágcsálók étvágya, kevesebbet ettek az állatok. A szóban forgó fehérjét kódoló gén nélkül élő patkányok még nagy zsírtartalmú étrend mellett sem szedtek fel annyi súlyt, mint normál társaik.

Ezt követően a kutatók megnézték azt is, milyen a lerakódott zsír összetétele az állatoknál. Kiderült, hogy az elnémított NPY génnel rendelkező patkányokban a fehér zsír egy bizonyos hányadát barna zsír helyettesítette. Bi és kollégái úgy vélik, ha emberek bőre alá barna zsírsejteket fecskendeznének, azok segíthetnének a fehér zsírsejtek elégetésében, ezáltal a súlycsökkentésben.

AJÁNLOTT LINKEK:

A zsírátalakításról szóló tanulmány kivonata (Cell Metabolism)
Rézsletesen a barna zsírról (Wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik