Tudomány

Örökölhető az iszákosság?

Olyan gént azonosítottak kutatók, amely szerepet játszhat abban, hogy mennyi alkoholt bír fogyasztani valaki.

A 47 ezer ember bevonásával készült tanulmányban egy nemzetközi kutatócsoport úgy találta, hogy az AUTS2 jelű – autizmusra fogokonnyá tevő – gén adott változatával élők átlagosan 5 százalékkal kevesebb alkoholt ittak, mint azok az emberek, akiknél a gén másik változata volt jelen.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában ismertetett tanulmányhoz 26 ezer önkéntes DNS-ét elemezték, és keresték az alkoholfogyasztással kapcsolatba hozható gént.

Az eredményt további 21 ezer embertől származó DNS-minta segítségével ellenőrizték a kutatók. A vizsgálatba bevont valamennyi önkéntes kérdőívet is kitöltött, amelyben az alkoholfogyasztással összefüggő kérdésekre válaszoltak.

Ezt követően az AUTS2 gén aktivitását agyi szövetmintákban is elemezték, majd különböző típusú genetikailag módosított egereknél figyelték meg, hogy mennyi alkoholt isznak meg önként.

Végül muslicákkal kísérletezve vizsgálták, hogy az egyes génváltozatok blokkolása után mennyire érzékenyek az alkoholra az állatok.

Valamennyi vizsgálat azt támasztotta alá, hogy az AUTS2 gén számos különböző fajnál részt vesz az alkoholbevitel szabályozásában.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudj meg még többet az alkoholizmusról (Wikipedia)
Az alkoholizmus kezelése Csernus-módra (Videoklinika)
Alkoholizmus teszt (WEBbeteg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik