Tudomány

Eladó a “Grál”

Londonban kalapács alá kerül egy különleges 14. századi kézirat, amely a legendás Artúr király történeteiről és udvarának jól ismert alakjairól szól.

Az aukciósház reményei szerint a káprázatos iniciálékkal és több mint száz, kézzel készített színpompás ábrával díszített könyv nem kevesebb mint 2 millió fontért – 647 millió forint – talál majd gazdára.

A Rochefoucauld Grálként ismert különlegességet borjúbőrből készült pergamenre írták 1315 és 1323 között, valahol Flandria vagy az Artois grófság – egykori észak-franciaországi tartomány – területén, és egyike a legendás uralkodóról szóló legkorábbi és máig fennmaradt beszámolóknak.

“Tudatosan arra törekedtek, hogy az Artúr király nevéhez fűződő összes figurát és történetet, köztük a Szent Grál legendáját, Sir Lancelot, Guinevere királyné, és a varázsló Merlin alakját is összegyűjtsék egyetlen hatalmas könyvbe” – mondta a középkorszakértő Timothy Bolton, aki a december 7-ére kitűzött, nyugati kéziratokat és miniatúrákat felvonultató árverés lebonyolításáért felelős.

A világon mindössze csak néhány olyan Artúr királyról és az udvaráról szóló történet van, amely a 14. század előtti időkből származik, és azok is csak töredékes formában és igen rossz állapotban maradtak fenn.

A könyvet eredetileg VII. Guy, Rochefoucauld bárójának megrendelésére készítették, aki az egyik legnevesebb középkori arisztokrata család feje volt.

A három kötetből álló könyvritkaság a korai 18. században bukkant fel a piacon, majd a 19. század folyamán egy éles szemű gyűjtő, Sir Thomas Phillipps tulajdonába került, és azután kétszer cserélt gazdát.

AJÁNLOTT LINK:

Az aukcióról és a 14. századi könyvről (Art Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik