A Liverpooli Egyetem tudósai összefüggést vélnek ugyanis felfedezni az ujjak hossza és a promiszkuitás között. Vizsgálataik során a 4,4 millió évvel ezelőtt élt Ardipithecus ramidus, a 3-4 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus afarensis, a 28 ezer évvel ezelőtt kihalt neandervölgyi ember, valamint a 90 ezer évvel ezelőtt megjelent anatómiailag modern ember csontmaradványait vizsgálták.
A kutatás során a mutatóujjnak a gyűrűsujjhoz viszonyított hosszát hasonlították össze. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a magzati androgén hormonok szintje befolyásolja az ujjak hosszát és a gyermek későbbi viselkedését.
A férfihormonok magas szintje növeli a gyűrűsujj hosszát a mutatóujjhoz képest. Az androgén hormonok méhen belüli szintje kihat a későbbiekben az egyén agresszivitásra, s a szexuális étvágyára is.
A vizsgálat szerint a neandervölgyi ember és a korai modern ember esetében a gyűrűs és a mutatóujj hossza közötti különbség kisebb volt, mint a legtöbb ma élő embernél.
Az Astralopithecus afarensis a jelek szerint monogám volt, az Ardipithecus ramidus viszont rendkívül változatos szerelmi életet folytatott.
A tudósok rámutatnak, hogy a promiszkuitás evolúciós szempontból előnyt jelentett a monogámiával szemben, hiszen a géneknek lényegesen szélesebb “kínálatát” biztosította.
“A párkapcsolat általános az emberek között, ám nem tudjuk, hogy a promiszkuitást mikor váltotta fel a monogámia” – hangsúlyozzák a kutatók, akik eredményeiket a Proceedings of the Royal Society B brit tudományos folyóiratban tették közzé.
