Tudomány

“Hihetetlen” dolog történt a Nagy Hadronban

Eddig soha nem tapasztalt jelenséget mértek a Nagy Hadronütköztetőben. A jelenség észlelésében magyar tudósok is részt vettek.

Új, korábban nem tapasztalt jelenséggel szembesültek a proton-proton ütközésekben keletkezett részecskék elemzése során a Nagy Hadronütköztető (LHC) CMS detektoránál végzett kísérleteiben részt vevő nemzetközi kutatócsoport tagjai.

A fizikusok, köztük az MTA KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézetének munkatársai azt figyelték meg, hogy az ütközés pillanatában keletkezett részecskék között vannak olyanok, amelyek nem függetlenek egymástól.

“Folyamatosan ellenőriztük magunkat, minden lehetséges hibázási pontot megvizsgáltunk, majd kizártunk, annyira hihetetlen volt, amit láttunk” – fogalmazott az mta.hu-nak nyilatkozva Veres Gábor részecskefizikus, a CERN Nagy Hadronütköztetőjével végzett eddigi legnagyobb energiájú proton-proton ütköztetések meglepő eredményéről.

A fizikus szinte bizonyos abban, hogy nem a részecskefizika standard modelljén túli jelenséggel állnak szemben.

A jelenség, amit megfigyeltek, egy újfajta kétrészecske-korreláció. A protonok ütközésében mért korreláció magyarázatára egyelőre csak elméletek vannak.

A jelenség pontos megértése további kutatást és komoly adatelemzést kíván, ezért a részecskefizikusok még az LHC újabb, 2012-re tervezett leállása előtt szeretnék összegyűjteni az összes nagy részecskeszámú ütközés nyers adatait.

A Journal of High Energy Physics című rangos szakfolyóirat már el is fogadta az erről szóló tudományos beszámolójukat.

AJÁNLOTT LINK:

Az új észlelésről szóló tanulmány

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik