A szauropodák a hüllőmedencéjű dinoszauruszok egyik alrendágát képezték. Ebbe a csoportba tartoztak a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatok, köztük a legismertebb, a korábban Brontosaurusnak nevezett Apatosaurus, a Brachiosaurus és a Diplodocus. Négy lábon járó, hosszú nyakú növényevők voltak. A feltételezett legmagasabb szauropoda, a Sauroposeidon feje 18 méterrel magasodott a föld fölé, az Argentinosaurus testtömege elérhette a 80-100 tonnát. Hatalmas testükhöz kis fej és hosszú farok tartozott. Vastag lábaik öt lábujjban végződtek, amelyek közül csak hármon nőtt karom.
Sokáig azt feltételezték a paleontológusok, hogy a szauropodák hosszú nyakuknak köszönhetően a fák tetejéről szereztek maguknak táplálékot. Az utóbbi időben azonban több szakember is megkérdőjelezte ezt az elméletet, mondván, hogy túl sok energiát igényelt volna a szauropodák szívének, hogy vért pumpáljon a magasra tartott fejbe. Így sokkal valószínűbb, hogy lehajtott fejjel töltötték idejük nagy részét, amint a talajon legelészve igyekeztek megtölteni hatalmas bendőjüket.
Andreas Christian, a Flensburgi Egyetem kutatója egy viszonylag kisebb testű szauropodát, az Euhelopus zdanskyit vette górcső alá, amely a kora krétaidőszakban (130 és 112 millió évvel ezelőtti periódusban) élt. A dinoszaurusz “mindössze” 3,8 tonnát nyomot, és hossza az orra hegyétől a farka végéig “csupán” 11-12 méter lehetett. A számítások szerint az Euhelopus zdanskyi nyakának és fejének súlya 210 kilogramm körüli lehetett, a nyaka és a feje együttes hossza 4,6 méter volt.
Miután a német kutató kiszámította, hogy az adott hossz és súly mellett mekkora terhelésnek voltak kitéve a dinoszaurusz nyaki csigolyái közötti porckorongok, arra a következtetésre jutott, hogy a leggazdaságosabb a “zsiráfszerű” nyaktartás. Eszerint a szauropodának az volt a legkényelmesebb, ha a nyakát a talajtól számított 45 fokos szögben tartotta az idő java részében, így kevés energiát igényelt, ha pár percre felemelte fejét, hogy valami finom falatot bekapjon a fák tetejéről.
Annak ellenére, hogy a vér feljuttatása a magasba sok energiát emésztett fel, ez még mindig takarékosabb megoldás volt, mintha a szauropodának nagy távolságokat kellett volna megtennie az élelem után kutatva a talajon. előnyben.
