Tech
Kevésbé esztétikai, mint inkább hatékonysági okokból.
A legnépszerűbb okostelefonokra elérhető és offline is használható a Horvát Idegenforgalmi Közösség honlapjának minden információja.
A kínai rendőrség arra utasította a kávézókat, szállodákat és más üzleteket Peking központjában, hogy telepítsenek egy olyan szoftvert, amellyel ellenőrizhetik a wifijüket használókat.
Hihetetlen, de igaz: tehéntejből készít ruhákat egy német divattervező.
A felhasználók döntik el, hogy mely pályázatok kerüljenek a zsűri elé.
Az amerikai haditengerészet számára egy hagyományos gépfegyvert és egy nagyteljesítményű lézert építenek egybe.
Az átlátszó, már-már láthatatlan eszközök szép lassan valósággá válhatnak.
A demokrata John Kerry és a végül győztesként kihirdetett republikánus George W. Bush 2004-es ohiói összecsapása sokak számára eddig is gyanús volt.
A kérdés abszurdnak tűnhet minden szülő számára. Pontosabban a normális szülők számára.
Az előző hétvégén rendezett online versenyen a Pandix névre hallgató programnál nem volt jobb a rapid sakk világbajnokságon.
Pontosan azt tették, amit a félelmetes hang parancsolt nekik.
Ausztráliában egyre többen gondolják azt, hogy a szél megújuló energiáját begyűjteni káros lehet az egészségre.
A Microsoft kutatói új módszert javasolnak a fűtésre "pazarolt" összegek csökkentésére.
A hétvégén ezernyi álnéven regisztrált felhasználó repült a Google új közösségi oldaláról - sokan nem értették a felhajtást.
Nincs is szebb annál, mint mikor egy klasszikus kerül modernizálásra.
Egy új kutatás szerint mérhető a függőség.
Az IBM szabadalmából olyan, érintőképernyőn megjelenő billentyűzet derül ki, amely szó szerint a felhasználó kezétől formálódik.
Akkor sem, ha ezzel a világ 750 legexkluzívabb e-mail címének egyike lehetne a Tiéd?
A közeljövőben előfordulhat, hogy fluoreszkáló tetoválásunk alapján állít fel diagnózist az orvos.
Az Illinois Egyetem egyik végzős hallgatója sebességváltó rendszert épített a mozgáskorlátozottak megsegítése érdekében.
Úgy tűnik, az lett a vesztük, hogy a múlt héten felfigyelt rájuk az internet.
- 09:00 Orbán Balázs a Corvin közben, gumicsizma a szekrényben, Köves Slomóék a partvonalon kívül
- 08:55 Novák Katalin: A magyar média inkorrekt volt
- 08:50 „A legenda szót túlhasználják, de ha bárkire is ráillik az iparágunkban, akkor az ő” – Maggie Smith-től búcsúzik a sztárvilág
- 08:48 Nyerő sorsegyet vitt haza gazdájának egy macska Angliában
- 07:56 „Lett egy kistestvérem, de megette egy farkas, én meg hagytam, hadd falatozzon”
- 07:55 ENSZ BT: Szijjártó Péter elárulta, mi a valódi diplomácia
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy Arkansasi pár
- 07:26 Ázsia Expressz: Till Attila és Stohl András búcsúztak a versenytől
- 07:15 Vadmacska kölyök pózolt a bükki vadkamera előtt
- 06:53 Lenyelhetik-e a hivatalos katolikusok a földalattiakat Kínában?
- 06:50 Balog püspök reméli, nem túl nagy kockázat a barátsága
- 06:15 Tengernyi hortenzia ékesíti a szigetközi csodakertet
- 06:05 Időjárás: térképen, milyen veszélyes fordulatot hoz a hétvége
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 05:05 Sziklamászóként kezdék a siófoki élményfürdő felújítását
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 06:05 Időjárás: térképen, milyen veszélyes fordulatot hoz a hétvége
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 05:54 Több mint kétszer annyi idős, mint a lánya, mégis nővéreknek szokták nézni őket
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi