Egy asztalnál vacsorázott Donald Trumppal a Microsoftot alapító Bill Gates, a Facebookot létrehozó Mark Zuckerberg, Tim Cook Apple-igazgató, a ChatGPT atyja, Sam Altman és a techipar számos más prominens képviselője is. Az eseményről csak egyvalaki hiányzott: Elon Musk, akivel az elnök a nyáron durván összeveszett.
Musk az X-en azt nyilatkozta, ő is kapott meghívást, ám sajnálatos módon nem tudott részt venni a programon. A The Guardian megkeresésére a Fehér Ház egyelőre nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban.
Musk távolmaradása egyébként nem meglepő, hiszen Trumpon kívül több másik résztvevővel is viharos a kapcsolata. Bill Gates például nemrég azzal vádolta meg a SpaceX alapítóját, hogy gyerekeket öl meg a USAID szétverésével. Altmannal és Tim Cookkal szintén nem jó a viszony, őket ugyanis Musk éppen pereli.
Az összejövetel pontos célját egyébként hivatalosan nem közölték, ám – amint a CBS megjegyzi – Trump már régóta törekszik arra, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki az Egyesült Államok legnagyobb techcégeinek vezetőivel.

