Tech mobilteszt

Ez a telefon most az egyik legjobb jóárasított csúcsmobil

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A Xiaomi sorra leste el a közönségkedvenc újításokat a Samsungtól és az Apple-től, melynek eredménye napjaink egyik legjobb, jóárasított csúcsmobilja, a Xiaomi 14T Pro. Ugyan a vezeték nélküli töltés megjelenésével minden jelentősebb hiányosságot orvosolt a gyártó, rossz hír ugyanakkor vásárlóknak, hogy a csomagolás a töltőfej hiánya miatt vékonyabb lett tavalyhoz képest.

Habár kétségtelen, hogy a Xiaomi évről évre egyre jobban felzárkózik a nagy gyártókhoz – 2024 második negyedévében már csak 1 százalék választotta el piaci részesedésben az Apple-től –, az továbbra is vitathatatlan, hogy a trendeket még mindig a nagyok diktálják. A Samsung a mesterséges intelligencia megoldásaival késztette gyors viszontválaszra a konkurenseket, az almások pedig a titán használatát terjesztették el.

Ezeket szépen lekövette a kínai gyártó is, hiszen az Xiaomi 14T Pro már kapott mesterséges intelligencia funkciókat, és, bár csak névileg, de a titán ide is megérkezett – így hívják ugyanis az amúgy alumíniumkészülék festését, ami kicsit azért megmosolyogtató.

A fenti példák mellett az árak felsrófolásában is a nagy gyártók járnak az élen, amihez a Xiaomi is alkalmazkodott az évek során, főleg a zászlóshajó készülékei esetében. Szerencsére a gyártó a flagship mobiljai mellett a T-szériáját sem hanyagolta el: ez a sorozat lényegében arról szól, hogy a csúcsmobilok képességeit kapjuk némi kompromisszum kíséretében, hasonlóan a Samsung FE-szériájához. A 14T Pro készülék esetében pedig tényleg elmondható, hogy a gyártó egy olcsósított csúcsmodellel állt elő, ugyanis idén minden korábbi hiányosságot sikerült pótolni.

Galéria
Szajki Bálint / 24.hu
Xiaomi 14T Pro galéria, nézze meg a telefonról készült képeinket!

Xiaomi 14T Pro

A telefont kézbe véve a megszokott ergonomikus dizájnnal találkozhatunk: a hátlap kellemesen ívelt, belefekszik a kézbe, és egyből érezhető, hogy nem csúszkál az ujjunk a hátlapon. Ennek oka, hogy az üveget idén matt alumíniumra cserélték, ami minimálisan gyűjti csak az ujjlenyomatot, egyben sokkal biztonságosabb is. A kameraszigetet is alaposan újratervezték, ugyanis 4 gyűrű díszeleg a lekerekített szélű, kocka alakú területen: a főkamera, a széleslátó és a makró egység mellett még a vaku is külön, fényes kerettel van körbe véve. A kamerasziget a bal oldalon található, amit, ha biztonságban akarjuk tudni, érdemes tokot használni – az ehhez szükséges műanyag megoldás pedig a szokott módon a dobozban várja a felhasználót.

Amennyiben szemből nézzük a telefont, semmiféle változást nem tapasztalhatunk tavalyhoz képest.

Ahogy a 13T Pro esetében, most is egy 6,67 hüvelykes, 2712 x 1220 pixel felbontású AMOLED panelt kapunk, HDR10+ kompatibilitással, 144 Hz-es képfrissítéssel, korrekt sebességű képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasóval és 2D-s arcfelismeréssel.

Szajki Bálint / 24.hu

A képernyő lapos, a kávák keskenyek, a betekintési szög szintén változatlanul korrektnek mondható, a maximális fényerő viszont sokkal jobb mint tavaly: a csúcs 2600 nitről 4000 nitre nőtt, a képernyő így tűző napon is jól látható. A mobil szélein is megmaradt a klasszikus Xiaomi elrendezés: a bal oldal teljesen üres, felül az infraport és a mikrofon, jobb oldalt a hangerőszabályzó, alatta pedig a bekapcsoló gomb, ami idén érdekes, recés kialakítást kapott, így pusztán érintéssel megkülönböztethető. Alul a SIM-tálca található – ami SD-kártya befogadására nem alkalmas –, az USB-C port kíséretében, valamint ide került a sztereó hangszóró egyik fele. A másik a szelfikamera fölötti apró mélyedésben bújik meg.

A készüléket a gyártó esetében már megszokottnak mondható, 5000 milliamperórás akkumulátorral szerelték fel, ami a 120 wattra képes HyperCharge gyorstöltési rendszert is megkapta. Most először történt meg viszont, hogy kimaradt az ehhez szükséges gyorstöltő a csomagolásból. A cég lapunk kérdésére jelezte: ez nem saját döntés volt, hanem egy jövőre életbe lépő európai uniós jogszabály miatt kellett így cselekedniük. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a mellékelt kábel nem alkalmas gyorstöltésre, így, amennyiben szeretnénk elérni a maximális töltési sebességet, úgy nemcsak kompatibilis adapterről, de a megfelelő vezetékről is külön kell gondoskodni. Ha ez megvan, akkor a nulláról 100 százalékra történő töltés 19 percet vesz igénybe.

A teszt alatt használt 45 wattos töltőfejjel ugyanez 40–45 percet vett igénybe, ami szintén korrektnek mondható. Az üzemidőre sem lehet panasz: intenzív használat mellett sem fordult elő, hogy a telefon másfél napnál kevesebb ideig húzta volna.

A mobil talán legnagyobb újítása, hogy a T-szériában először végre adott a vezeték nélküli töltés, ráadásul egyből a leggyorsabb, 50 wattos átvitelt támogatja a készülék. Ennek kihasználásához azonban szintén a gyártó saját eszközére lesz szükség.

Más szempontból is el vagyunk kényeztetve: hozzám például a 16 gigabájt LPDDR5X memóriával és 1 terabájt UFS 4.0-ás tárhellyel felszerelt modell jutott el, de a hazai boltokban ez nem lesz elérhető, be kell érni a 12/512 gigabájtos kiszereléssel.

A Xiaomi 14T Pro borítása alatt a Snapdragon lapkája helyett ismét csak a MediaTek chipsetje duruzsol, egészen pontosan a 4 nanométeres gyártástechnológiával készült Mediatek Dimensity 9300+, amit egy Immortalis-G720 MC12 GPU egészít ki. Jóllehet, ez közel sem hangzik olyan jól, mintha az aktuális Snapdargon dolgozna a borítás alatt, de a teljesítményére így sem lehet panasz: a rendszer akadásmentes, az Antutu Benchmark teszten pedig a tavalyi modell épphogy csak egymillió fölötti értékéhez képest a 14T Pro 2 067 549-es pontszámot ért el, ami remek eredmény.

Muszáj ugyanakkor megjegyezni, hogy a kezdeti 26 Celsius-fokhoz képest a teszt végére már 40 fok fölött volt a készülék hőmérséklete. Ezt érezni a burkolaton, így érdemes azzal számolni, hogy egy hardverigényes játék alaposan fel tudja melegíteni a készüléket. Adott ugyanakkor az IP68-as víz- és porállóság, a WiFi 7 és a Bluetooth 5.4, nem hiányzik az NFC sem, és természetesen eSIM-képes a mobil. Bár manapság már szinte egyértelmű, de azért leírom: jack-csatlakozó itt sincs.

Mit tud a kamera?

A kamerasziget ugye átalakult a tavalyi modellhez képest, amiért hatalmas piros pont jár a gyártónak, ugyanis a szögletes sarkok elképesztő módon gyűjtötték a port, ahogy a szenzorok közötti üvegfelület is. A Xiaomi 14T Pro esetében száműzték az üveget, és az egész hátlap matt dizájnt kapott, ami a gyártó szerint az ütődésekkel szemben is rendkívül ellenálló. Az viszont továbbra is változatlan, hogy a vékony, 8,4 milliméteres testből alaposan kiemelkedik a kamerák foglalata, így érdemes felkészülni a billegésre, ami a tok használatával is megmarad.

Szajki Bálint / 24.hu

A szenzorok nagyjából ugyanazt tudják, mint tavaly, azonban a főkamera az f/1.6 rekeszértéknek köszönhetően sokkal több fényt enged be, így kevésbé ideális körülmények között is jobb felvételeket lehet vele készíteni. A 23 milliméter gyújtótávolságú főegység természetesen optikai képstabilizálással is bír, a többi szenzor esetében azonban már közel sem ilyen jó a helyzet. Ott van még a szintén 50 megapixeles, f/2.0-ás telefotókamera, amely a tavalyi 2 helyett ugyan már 2,6-szoros optikai zoomra képes, de hiányzik az optikai stabilizálás, a 12 megapixeles ultraszéles látószögű egységben pedig még autófókusz sincs. A szelfikamera 20 megapixelről 32 megapixelre nőtt, ám minőségi változás nem történt.

A Leicával való együttműködés részeként a fotózás Leica Authentic és Leica Vibrant módban lehetséges, ami annyit jelent, hogy előbbi természetesebb, utóbbi pedig élénkebb képeket eredményez. Alapbeállítások mellett a Xiaomi készülékekhez hűen itt is tetten érhető a minimális túlszaturáció. A fotó appban körbenézve azért találni néhány újdonságot is: ilyen például a videósoknak szánt Director Mode, amelynek segítségével pontosan beállíthatjuk, milyen paraméterek mellett készüljenek a felvételek, illetve ott van a Long Exposure funkció, ami nehezebb feladatokra kínál megoldást, többnyire gyenge fényviszonyok között. Érdemes megemlíteni a Dual Video lehetőséget is, amelynek hála egyszerre lehet videót rögzíteni a hátlapi és az előlapi egységgel, ha valamiért éppen erre lenne szükségünk.

Videós téren van némi fejlődés: a főkamera megkapta a 8K/30 fps felvétel készítésének lehetőségét, a szelfikamera pedig már tudja a 4K/30 fps-t, ami komoly előrelépés a tavalyi 1080p-hez képest.

Ami tényleg kiemelkedik, az a gyenge fényviszonyok közötti fotózás. A kínai gyártó nem véletlenül Éjjeli fények, mesteri képek címmel hirdette meg a telefon bemutató eseményét, az előző évi modellhez képest valóban szintekkel jobbak lettek a gyenge fényviszonyok között lőtt fotók. Azt azonban továbbra sem tudom állítani, hogy ezek felvennék a versenyt a Google, az Apple vagy a Samsung aktuális csúcsmodelljeivel – persze ez az árkülönbségből fakadóan nem is biztos, hogy elvárás.

Nem elhanyagolható újítás továbbá, hogy éjszakai módban nem kell hosszú másodpercekig mozdulatlanul tartani a mobilt, a 14T Pro esti exponálási ideje ugyanis a korábbinál jóval gyorsabb lett.

Verdikt

A Xiaominak sikerült partnerséget kötnie a Google-lel, így a Samsung és Google Pixel mobilok után a kínai gyártó készülékei is megkapják a bekarikázással történő keresés, vagyis a Circle to Search opciót. Emellett több mesterséges intelligencia funkció is érkezik, mint például az AI Interpreter, amely közel 30 nyelven képes lényegében valós időben fordítani. Bár a lehetőség már most remekül működik, magyar nyelven egyelőre nem elérhető, így a hazai felhasználóknak még várniuk kell a teljes élményre.

Szajki Bálint / 24.hu

Emellett a hangrögzítőbe és a jegyzettömbbe is beköltözött az MI, amely képes helyettünk jegyzetelni, kigyűjteni a lényeget a leírtakból/elhangzottakból. A Xiaomi MI-funkciói a termék megjelenésével egy időben váltak elérhetővé, azonban a Google által delegált funkciók, így például az AI Eraser Pro idehaza csak október 6-án jelenik meg. Az újdonságok kipróbálásához szoftverfrissítésre lesz szükség. Apropó, szoftverfrissítés:

a Xiaomi ehhez a mobilhoz is 4 fő verzió és 5 év biztonsági frissítést kínál.

Ezek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Xiaomi 14T Pro jelentős előrelépés a tavalyi modellhez képest. A méretes tárhely, a fluid felhasználói élmény, a jobb kamerás képességek és a tavalyinál sokkal megnyerőbb dizájn mellett talán a legnagyobb pozitívum hogy bár 9 grammal nehezebb lett a készülék, ez egyben azt jelenti, hogy végre vezeték nélkül is tölthetjük.

Az viszont sajnálatos, hogy a gyorstöltő már nem képezi részét a doboznak, így ahhoz, hogy kiélvezhessük a készülék összes előnyét, meg kell vásárolnunk a 120 wattos fejet. Nagy valószínűséggel ennek köszönhető, hogy a tavalyinál 10 ezer forinttal olcsóbb lett a készülék: a Xiaomi 14T Próhoz idehaza 330 ezer forintért lehet hozzájutni. Ez a friss készülékek közül az azonos árú Samsung Galaxy S24 FE-vel említhető egy lapon, ami jó néhány előnye mellett sok paraméter tekintetében elmarad a kínai gyártó újdonságától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik