Tech

Megszólaltak az űrben rekedt asztronauták

HANDOUT / NASA / AFP
HANDOUT / NASA / AFP

Megszólaltak a Starliner űrhajó asztronautái, akik járművük meghibásodása miatt bizonytalan időre a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) ragadtak. A két űrhajós, Butch Wilmore és Suni Williams szerdán jelentkeztek be élő adásban a NASA konferenciájára.

A Starliner még június 5-én indult útnak az ISS-re, fedélzetén Wilmore-ral és Williams-szel. Az asztronauták másnap el is érték céljukat, azonban az út során héliumszivárgást észleltek a kapszula hajtóműrendszerében. Eredetileg körülbelül csak egy hetet maradtak volna az ISS-en, de a meghibásodás miatt hazatérésüket először június 18-ára, majd 26-ára tolták el, de végül ezt a dátumot is lefújtak, jelenleg nem tudni, pontosan mikor indulhatnak haza.

Az űrhajót készítő Boeing ennek ellenére visszautasítja, hogy az asztronauták űrhajótöröttek lennének, vagy hogy az űrben rekedtek volna, elmondásuk szerint ugyanis bármikor visszaindulhatnának a Földre, ha erre szükség lenne. A helyzetről most először az érintett űrhajósok is nyilatkoztak egy rövid, mintegy 15 perces beszélgetés keretei között, amelyet a NASA élőben közvetített YouTube-csatornáján.

Elsőként Wilmore szólalt meg, aki azzal kezdte, hogy az űrállomás nagyszerű hely, ahol remek érzés élni és dolgozni. Ezt követően a küldetést és az űrhajót is dicsérte, elmondása szerint bámulatos volt a kilövés, a jármű pedig hihetetlenül jól teljesített. A meghibásodásról azt mondta, hogy ők az űrhajó fedélzetén egyszer csak azt vették észre, hogy a jármű meghajtása gyengül, azt viszont nem tudták, mi állhat ennek hátterében.

Szerencsére kiképeztek minket az ilyen helyzetekre […] a Starliner pedig a meghibásodott hajtóművekkel is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, és nagyon precízen tudott kapcsolódni az űrállomáshoz

– tette hozzá, majd átadta a szót társának.

Williams azzal egészítette ki az előtte elhangzottakat, hogy küldetésük egy tesztrepülés, így egyáltalán nem szokatlan, hogy nem ment teljesen zökkenőmentesen. Azt is kiemelte, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésükre állt és áll most is, amire egy esetleges meghibásodás vagy vészhelyzet kezeléséhez szükségük lehet. Elárulta továbbá, hogy mióta az ISS-en tartózkodnak, rengeteg izgalmas tudományos kísérletben vehettek részt.

Az űrhajósok ezután néhány újságírói kérdésre válaszoltak, amelynek keretei között elmondták, biztosak benne, hogy ha szükség lenne rá – például ha veszélybe kerülne az űrállomás – akkor bármikor útnak indulhatnának a Starlinerrel, és a földi irányítóközpont segítségével kitalálnák hazatérésük legjobb módját. Emellett azt is közölték, hogy egyáltalán nem bánják, hogy több időt kell tölteniük az ISS-en, ugyanis remekül érzik ott magukat.

A NASA is megerősítette, hogy az asztronauták teljes biztonságban vannak, és hozzátették, hogy akár augusztus közepéig is probléma nélkül az űrállomáson maradhatnak.

Kapcsolódó
Határozatlan időre az űrben rekedt két űrhajós
Az eredeti tervek szerint csak egy hetet töltöttek volna a Földön kívül, űrhajójuk meghibásodása miatt viszont bizonytalanná vált hazatérésük időpontja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik