Tech

Menő, de problémás a Motorola karpereccé hajlítható mobilja

Lányi Örs / 24.hu
Lányi Örs / 24.hu
Túl optimista volt az össze-vissza hajtogatható mobiljával kapcsolatban a Motorola, így szinte biztos, hogy nem fognak tudni idén ilyen extravagáns mobilt venni a vásárlók. A gyártó azonban a barcelonai MWC kiállításon testközelből is megmutatta kütyüjét.

A Motorola márkát birtokló Lenovo tavaly októberben, a Global Tech World ’23 esemény keretein belül mutatta be legújabb koncepciómobilját, ami első látásra úgy tűnik, az első jelentős innovációt hozhatja el mobilos hardverek terén a hajlítható kijelzős készülékek megjelenése óta. A kínai gyártó ugyan korábban azt ígérte, a 2024-es Mobile World Congress (MWC) kiállításon a hardver specifikációiról, a megjelenési dátumról és az árról is lehullhat a lepel, kiderült, hogy erre még bizony várni kell.

A kiállított telefon legfontosabb eleme egy FHD+ felbontásra képes, hajlítható pOLED (műanyag) panel, ami egyrészt textil hátlapot kapott, másrészt pedig kis túlzással tetszés szerint hajtogatható.

A demonstráció során így láthattuk csuklóra tekerve, híd, illetve V-alakba hajtva, ez utóbbi pedig remek szolgálatot tett a kétszemélyes játékok során. A mobil legvagányabb funkciója, hogy a MotoAI-nak köszönhetően felhasználói felület alkalmazkodik a felvett formához, és még kis felületen is képes használható módon megnyitni az androidos appokat.

Mivel azonban a termék egyelőre nem több puszta tech demónál, kompromisszumot is kell kötnünk, csakúgy mint az Apple Vision Prónál, amelynek használatához magunkkal kell hordanunk a kütyü méretes akkumulátorát. A Motorola megoldása egy fokkal kényelmesebb: ahhoz, hogy a csuklónkra tudjuk tekerni a mobilt, egy mágneses karkötőt is fel kell vennünk, ami a hátlapon található mágnescsíkokat magához vonzva rögzíti az adott formában a kütyüt.

Túl sok a kérdőjel

Az egyelőre név nélküli koncepciómobil kapcsán több kérdésem is támadt, amelyekre nagyrészt sikerült választ kapni. Az első, hogy mégis milyen akkupakk bírja kiszolgálni ezt a koncepciót. A gyártói standon megtalálható kolléga szerint a készüléket apró, egymással vékonyan összekötött cellák látják el. Ez azt jelenti, hogy nem teljes a hajlíthatóság, néhány centinként van egy-egy törés, ahol ezt megtehetjük.

A másik fontos kérdés, ami mint kiderült, komoly problémát jelent a gyártónak: a képernyő védelme.

A probléma alapja, hogy jelenleg nincs olyan, napjaink ipari sztenderdjeinek megfelelő strapabíró képernyőpanel, üvegfólia, vagy tok, ami ennyire elasztikus lenne. Arra, hogy az ezzel kapcsolatos fejlesztések és tesztelések hogyan haladnak, részletesebb választ nem kaptunk. A bemutatón hallottak szerint pedig bár tavaly még úgy volt, hogy már az idei MWC-n lehullhat a lepel a részletekről, erre még várni kell, a gyártó ugyanis egyelőre csupán koncepciómobilként tekint a karperecre. Így tehát nagyjábóli dátumot is nehéz mondani, mikor lesz megvásárolható.

Kapcsolódó
Ez a kütyü jelentheti az okostelefonok végét?
A 2024-es Mobile World Congress (MWC) szakkiállításon élőben is bemutatták a potenciális mobilgyilkos Humane AI Pint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik