Tech

Karperecként képzeli el a jövő okostelefonját a Lenovo

Lenovo
Lenovo
Ez a telefon már nem csak eszköz, de dizájnos kiegészítő is egyben.

Az iPhone 2007-ben forradalmasította a mobiltelefonok piacát (és jelentősen megváltoztatta az életünket), az innováció ugyanakkor az elmúlt években igencsak lelassult az okostelefonok szegmensében. Az évről évre érkező modellek főleg sebességben, töltési időben és a kamerák terén lépnek előre, az egyetlen számottevő újdonság az utóbbi években a hajlítható kijelzők megjelenése volt.

Ezen technológiának hála reneszánszukat élik a kagylótelefonok, illetve megjelentek a kisebb tabletté nyitható mobilok, a Lenovo pedig ennél is tovább kíván menni, ugyanis Global Tech World ’23 esemény keretén belül bemutatták az új koncepciótelefonjukat, ami lényegében egy – szintén flexibilis kijelzős – karperecként is használható eszköz.

Az egyelőre név nélküli megoldás legfontosabb eleme az FHD+ felbontásra képes, hajlítható pOLED (tehát műanyag) panel, ami egyrészt textil hátlapot kapott, másrészt nem csupán félbehajtható, de bizonyos keretek között tetszés szerinti pozíciókba állítható. Ennek megfelelően feltekerhető például a csuklóra, de akár híd alakba is hajlítható, esetleg beállítható úgy, hogy a kijelző egy része amolyan talapzatként állva tartsa a kütyüt. Utóbbi mondjuk jól jöhet akkor, ha videótelefonálunk, és nem akarjuk tartani a készüléket, vagy szabadon használnánk mindkét kezünket.

A felhasználói felület alkalmazkodik a felvett formához, a felhasználói élményt pedig a modern kagylótelefonok sorát bővítő Motorola Razr 40 Ultráéhoz hasonlította a márkát birtokló Lenovo, hiszen az említett telefon külső képernyője szintén képes teljesértékű androidos alkalmazásokat futtatni a megszokottnál jóval kisebb kijelzőn.

Az akár csuklóra is hajlítható eszköz a gyártó koncepciója szerint ugyanakkor már nem csupán egy eszköz, de divatkiegészítő is (mint a Honor-féle V Purse esetében), ami viselés közben igazodhat a felhasználó ruházatához. Erről már a mesterséges intelligenciát használó MotoAI gondoskodik, ami képes egyedi hátteret és rendszertémát készíteni a viseletünk alapján – a Qualcomm pont a Lenovóval párhuzamosan mutatott be egy olyan lapkakészletet, ami részben erre lett kihegyezve.

Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy jelen pillanatban ez csupán egy koncepció, nem egy bevezetésre váró termék. Ha viszont abból indulunk, hogy bő öt éve még a sima hajlítható kijelzős készülékek is tudományos fantasztikumnak tűntek, akkor nem elképzelhetetlen, hogy egy vagy két éven belül már látunk majd valami hasonló, kereskedelmi forgalomban is elérhető készüléket.

Kapcsolódó
Bemutatkozott a közeljövő szupertelefonjainak motorja
Megérkezett a Snapdragon 8 Gen 3, ami már ott lesz a Xiaomi 14 mobilokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik