Tech

Itt a világ első átlátszó kijelzős laptopja

A Lenovo olyan kütyüt mutatott, amit pár éve még csak sci-fikben láthattunk.

Barcelonában február 26-án kezdetét vette a 2024-es MWC szakkiállítás, ahol a gyártók sorra jelentik be az új, vagy éppen még fejlesztés alatt álló termékeiket. Itt debütált többek között a Honor Magic6 Pro, megérkezett Európába a Xiaomi 14 termékcsalád, a Samsung bemutatta a Galaxy Fit3 fitneszkarkötőt, illetve megmutatta az okosgyűrűjét, a Lenovo pedig lerántotta a leplet az egyik legújabb koncepciójáról, ami a világ első átlátszó micro LED kijelzővel szerelt laptopja. Ezt a technológiát alig két hónapja leplezte le a Samsung a 2024-es, Las Vegas-i CES kütyüexpón.

Wolf von Dewitz/picture alliance via Getty Images

A Project Crystal kódnevű eszköz esetében fontos újra kiemelni, hogy koncepció, tehát a gyártó tervei között egyelőre nem szerepel, hogy kereskedelmi forgalomba küldje az MWC-n kiállított innovációt. Az átlátszó kijelző lecsukva szimpla üvegnek tűnik, felnyitva viszont életre kell a panel, olyan látványt biztosítva, amit eddig főleg sci-fi-filmekben láthattunk. A kijelző több rétegből épül fel, ennek ellenére kifejezetten vékony, átlag 1000 nit fényerővel (a Lenovo szerint a maximum akár 3000 nit is lehet), így az átlátszó felületen rendesen látszódnak az ikonok és egyéb tartalmak.

Arra ugyanakkor – egyelőre – nincs lehetőség, hogy a képernyő elsötétüljön, és hagyományos módon használható legyen (ezt az LG tévéje is csak trükkel tudja), illetve egy 16 hüvelykes panelhez mérten elég alacsony a felbontása (720p), így közelről kivehetők a pixelek.

A Project Crystal ugyanakkor nemcsak a kijelzője miatt különleges, hiszen a gyártó nem hagyományos klaviatúrával, hanem egy második, érintésérzékeny kijelzővel szerelte fel a gépet, amin virtuális billentyűzeten lehet gépelni – ezzel is erősítve a futurisztikus megjelenést. Persze ez a megoldás sem tökéletes még, hiszen fizikai gombok és visszacstolás hiányában sokkal nehezebb a pontos szövegbevitel, mint a fizikai gombokkal, de a Lenovo szerint ez a jövőben kiküszöbölhető lesz a felhasználó gépelési technikáját kitanuló mesterséges intelligencia segítségével.

Galéria
Lenovo
Kattinsta végig a galériát a futurisztikus részletekért.

Hogy egy ilyen megoldásnak pontosan mi értelme, arról hosszan lehetne vitatkozni, ugyanakkor kétségtelen, hogy léteznek olyan felhasználási területek, ahol lehet értelme annak, hogy a panel mindkét oldalán látható a kijelzőn megjelenő tartalom.

A Lenovo persze szeret kísérletezni a hétköznapinak még nagy jóindulattal sem nevezhető eszközökkel, és mivel tömeggyártásról egyelőre szó sincs, igazából az „értelem” kérdése sem releváns, esetünkben talán az a legfontosabb, hogy a ma elérhető technológiák segítségével akár már olyan eszközök is kivitelezhetők, amik néhány éve még abszolút tudományos fantasztikumnak számítottak.

Kapcsolódó
Még úgy is lenyűgöző az LG átlátszó tévéje, hogy valójában nem akarnék ilyet otthonra
Egészen elképesztő a kijelző, de még gyerekcipőben jár ez a technológia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik