Tech

Kétképernyős csodagépet villantott a Lenovo Las Vegasban

Lenovo
Lenovo
A Lenovo több géppel érkezett a 2023-as CES kütyüexpóra, az újdonságok közül viszont kiemelkedik a YogaBook 9i, aminek a különlegessége, hogy két 13 hüvelykes kijelzőtt kapott.

Laptopok terén manapság nem könnyű újdonságot mutatni, de a gyártók azért igyekeznek innovatívabbak lenni annál, hogy pusztán frissítik a burkolat alatt megbújó komponenseket. Ezt bizonyítja a Las Vegas-i CES kütyüexpó, ahol idén is felbukkant néhány érdekes modell: az Asus például előállt a kiegészítő nélküli 3D-s megjelenítésre képes gépeivel, a Lenovo pedig egy olyan eszközzel állt elő, aminek nem egy, hanem rögtön két képernyője van. Ez a YogaBook 9i.

Lenovo Ez a Lenovo YogaBook 9i egyik lehetséges felhasználási módja.

A kétkijelzős megoldások persze ma már nem számítanak őrületes újdonságnak, hiszen egy évtizede is voltak hasonló próbálkozások, illetve pont az Asusnak van olyan termékcsaládja, ami évek óta ezzel a funkcióval igyekszik elcsábítani a vásárlókat. A Lenovónak ugyanakkor sikerült úgy csavarnia egyet a koncepción, hogy a végeredmény érdemes legyen a figyelemre.

A YogaBook 9i becsukva egy teljesen átlagos laptopnak tűnik, kinyitva viszont jön a turpisság: a megszokott elrendezés (alul billentyűzet és touchpad, felül képernyő) helyett két darab 13,3 hüvelykes, egyenként 2,8K felbontású OLED kijelzőt kapunk – amik mellé kiegészítőként jár egy mágnesesen csatlakozó klaviatúra és egy nagyon ötletes állvány is.

Az elsőre meglehetősen furcsa koncepció legnagyobb ütőkártyája, hogy jó pár gyökeresen eltérő felhasználási módot tesz lehetővé. A YogaBook 9i például használható teljesen hagyományos laptopként, a billentyűzetet az alsó kijelzőre „pattintva”, de dönthetünk akár úgy is, hogy maga az alsó képernyő lesz a klaviatúra, mivel érintésérzékeny panelekről van szó.

Lenovo A két érintésérzékeny kijelző és a kiegészítők jó pár felhasználási lehetőséget biztosítanak.

A lapos, könnyen hordozható billentyűzet emellett csatlakoztatható a kijelzők éléhez is, és ilyenkor maximálisan kihasználható mindkét képernyő, akár vízszintes, akár függőleges módban is – ilyenkor a már említett, különböző módon hajtogatható hátsó állvány tartja meg a kijelzőket.

Emellett az eszköz használható „nyitott könyv” módban is, sátorként felállítva egyszerre két irányban látható a kép, sőt a 360 fokban hajlítható zsanérnek hála az is megoldható, hogy az állvány nélkül pusztán egy kijelzőt kapjuk, miközben a másik tartóként szolgál.

A koncepció hasonlít a Lenovo három évvel ezelőtt bemutatott, már a második generációjánál járó hajlítható OLED kijelzővel szerelt megoldására, csak itt a rugalmas, középen „megtörő” panel helyett két kijelzőt kapunk, és az előbbi hiába futurisztikusabb, a kétképernyős újdonság az első tapasztalatok alapján praktikusabbnak és jobban használhatónak tűnik.

Ami a hardvert illeti, azt sem aprózta el a gyártó: a YogaBook 9i alacsony fogyasztású Core i7-1355U és Core i5-1335U processzorokkal kerül forgalomba, amiket 16 GB RAM és 1 TB-os SSD egészít ki. A hordozhatóságról a mindössze 16 mm-es vastagság és az 1,4 kg-os tömeg gondoskodik, az energiaellátásról pedig egy 80 Wh-s akkumulátor gondoskodik.

A Lenovo gépe még idén a boltokba kerül, és a különleges kialakításnak megkérik az árát is, ugyanis a jelenlegi információk szerint a premierkor 2700 eurót kell majd kicsengetni érte.

Kapcsolódó
Az LG megcsinálta a vezeték nélküli okostévét
A dél-koreai gyártó megoldotta, hogy az áramellátást biztosító kábelen kívül semmi mást ne kelljen az M3 nevű okostévéjébe dugni.

A 24.hu az Asus vendégeként vesz részt a 2023-as CES-en.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik