Manapság szinte napról napra jelennek meg az újabb technológiai fejlesztések, amikkel kénytelenek vagyunk megtanulni bánni ahhoz, hogy produktív tagjai lehessünk a modern társadalomnak. Ez azonban nem volt mindig így, régebben sokkal több ideig tartott, amíg egy-egy találmány elterjedt a világban. Gondoljunk például arra, amikor az 1440-as években Gutenberg János feltalálta a nyomdagépet. Az olvasás képessége túlzás nélkül nemesi privilégium volt, a technológia pedig elképesztően drága.
Száz évvel később azonban már rengeteg helyen üzemeltek nyomdagépek, a tizenhetedik században pedig már 500 millió könyv jelent meg Európában. Persze voltak, akik megpróbáltak ellenállni a technológia terjedésének. Az Oszmán Birodalom a 15. században megpróbálta betiltani a nyomdagépeket, sikertelenül, és a későbbi utódállamokban ugyanolyan hétköznapi eszközzé vált a nyomtatott tudásátadás, mint bárhol a nyugati világban. Ez a példa remekül világít rá arra, hogy az eféle technológiai hullámoknak nem tud ellenállni az emberiség.
Az emberiség az atomalkutól eltekintve még nem igazán tudott olyan globális megállapodást kötni, amit minden fél betart. És azon is látszanak már a repedések: Irán rohamtempóban dúsítja az uránt, Oroszország rendre a piros gomb megnyomásával fenyegetőzik, az egyezség 1963-as megkötése óta pedig számos állam tett szert robbanófejekre.
Ha tehát még a tömegpusztító fegyverek terén sem teljes az egyetértés, nem érdemes meglepődni, hogy a klímaváltozás és a mesterséges intelligencia kapcsán sem sikerül kezet rázni. Feladni ugyanakkor nem szabad ezt a törekvést, a jó döntés ugyanis talán még sosem volt olyan fontos, mint most, az MI korában. Yuval Noah Harari világhírű történész szavaival élve ugyanis pár éven belül eljöhet az a kor, amikor az emberiség a saját maga érdekében átadja az irányítást egy még nála is fejlettebb entitásnak. Erről az időszakról, illetve az ahhoz vezető útról írt most könyvet A következő hullám címmel a világhírű mesterséges intelligencia vállalat, a DeepMind alapítója, Mustafa Suleyman.
Ezért fontos Suleyman véleménye
A DeepMind startupot 2010-ben, Londonban alapította meg Demis Hassabis, Shane Legg és Mustafa Suleyman, akik az UCL-en tanultak számítógépes szakértőként. A csapat tagjai – megrögzött gamerek lévén – először kedvtelésből olyan retró számítógépes játékokra tanították meg az MI-t, mint a Pong vagy épp a Space Invaders. Amikor viszont ráébredtek, hogy a program nemcsak azt képes visszaböfögni, amire betanították, hanem önálló tanulásra is képes, egyre komolyabb kihívások elé állították.
Ennek eredménye lett a DQN nevű program, ami megtanult 49 különböző Atari-játékot, pusztán a képernyőn megjelenő nyers pixelek megfigyelésével, és azzal az utasítással, hogy maximalizálja a pontszámot. Ezt követően a go nevű, ősi kínai játékot kellett elsajátítania az algoritmusnak – amiben még a sakknál is több lehetséges lépés áll a játékosok rendelkezésére. Évekig tartó fejlesztés és több ezer próbajáték után elsőként a regnáló Európa-bajnokot, a kínai születésű Fan Huit hívták ki egy játszmára a program fejlesztői, az AlphaGo névre keresztelt algoritmus pedig öt-nulla arányban tönkreverte a játékost. Ezután a tizennyolcszoros dél-koreai világbajnokot, Li Szedolt hívta ki, a meccsen pedig egy apró meglepetést leszámítva nem hibázott a program, és végül 4:1 arányban megverte a legyőzhetetlennek tűnő világbajnokot.
Ezzel párhuzamosan a DeepMind rengeteg régebbi kutatását vitte véghez. 2019-ben bemutatták az AlphaStar-t, az első olyan mesterséges intelligencia-rendszert, amely legyőzte az egyik legnehezebb valós idejű stratégiai játék (RTS), a StarCraft II profi játékosát. Ezt követően feltalálták a WaveNet-et, ami egy olyan realisztikus szövegből beszédet készítő modell, ami a modern generatív mesterséges intelligencia rendszerekben (ChatGPT, DALL-E, stb.) használt technológiák nagy részét útjára indította.
2020-ban a DeepMind elindította az AlphaFoldot, egy olyan AI-rendszert, amely pontosan megjósolja a fehérjeszerkezetek 3D-s modelljeit – ezzel a biológia fejlődésének új hullámát gerjesztve. További áttöréseik közé tartozik még a számítógépes programok professzionális szintű írására használható AlphaCode, a gyorsabb rendezési algoritmusok felfedezése az AlphaDev által, illetve a már aktív GraphCast nevű intelligens meteorológiai előrejelző program, ami sokkal pontosabb, mint a napjainkban használt időjárás-modellek.
Csak kapkodjuk a fejünket
Hiába a korai sikerek, ahogy azt Suleyman kifejti a könyvben, a kétezertízes évek elején/közepén még sok helyen kinevették, amikor a mesterséges intelligenciáról beszélt, mondván, messze vagyunk attól, hogy realitás legyen. Alig pár évvel később, napjainkban viszont már az átlagemberek is tisztában vannak azzal, mekkora hatással van az életünkre. Ez jól mutatja, hogy a modern világban milyen elképesztő tempóban fejlődik a technológia.
Vegyük például az olyan fejlesztéseket, amelyek alapjaiban formálták át az életünket, a társadalmakat – ezeket a szerző általános célú technológiának nevezi. Ez olyan dolgokat foglal magába, mint a kerék, a könyv, később pedig a számítógép vagy a mobiltelefon. Suleyman szerint az ember megjelenésétől az időszámításunk előtt 1000-ig eltelt időben hét ilyen technológia jelent meg, 1700 és 1900 között hat, az elmúlt száz évben pedig ismét csak hét.
Ez azt jelenti, hogy míg régen ugyanazon tudással évezredeket éltek le az emberek, ma már évről évre sem lehet ugyanezt elmondani. Bár hajlamosak vagyunk nevetni az időseken, amiért nem értik a számítógépek vagy az okostelefonok működését, gondoljunk csak bele, hogy a születésükkor könnyen lehet, hogy épphogy csak megjelentek nagy számban az utakon az autók, ahogy a házakba is épphogy csak elkezdték bevezetni az elektromosságot. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy az atomenergia vagy a számítógép ötlete még a kanyarban sem volt. Manapság ezek a technológiák már egymásra épülnek, és egyik nélkül aligha tudjuk megérteni a másikat.
Míg a hetvenes években alig félmillió számítógép létezett, manapság már szinte mindenki rendelkezik PC-vel, laptoppal, vagy okostelefonnal, amin keresztül internetre tud csatlakozni. A termékekkel együtt persze a tudás, az internet is demokratizálódott: míg a kétezres évek elején Magyarországon is relatíve kevés háztartásban volt lakossági internet, és az ára is magas volt, ma már szinte bárhol elérhetők kábeles csomagok, privát helyeken pedig ingyen wifit használhatunk. A kütyük és a szolgáltatások megjelenése pedig felépítette a mai, adatalapú társadalmakat.
Igen ám, de ahogy elterjed egy-egy technológia, úgy jelennek meg a káros mellékhatásai is. Ezért elengedhetetlen, hogy az állami hatalom, illetve a technológia fejlesztéséért felelős vállalatok kordában tartsák azok hatásait.
Eljött a technodiktatúrák kora?
Míg a vezető nemzetek sokáig próbálták titkolni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseket, a kereskedelmi cégek feltűnésével némileg átláthatóbbá vált a helyzet. Ma már a legtöbb vállalat nyilvánosan elérhetővé teszi az algoritmusait, közli a kutatási eredményeit, és meg is mutatja a polgároknak a fejlesztések eredményeit. Ez a fajta transzparencia kulcsfontosságú ahhoz, hogy a társadalom bizalom megszülethessen a mesterséges intelligenciával, és úgy általában a modern technológiával kapcsolatosan.
Ha csak az elmúlt éveket nézzük, megtanulhattuk, hogy a chatbotok másodpercek alatt képesek szöveget írni nekünk bármely híres író stílusában, sőt, néhány szó bepötyögése után egy első ránézésre képzőművészeti alkotásokkal vetekedő festményt is képes létrehozni a program. Ugyanakkor a technológia kétélű fegyver: a ChatGPT-be bepötyögött információkat készségesen teszi zsebre az OpenAI, a fotókészítő programok pedig rossz célú deepfake-ek, bosszúpornók gyártására is alkalmasak lehetnek, ha rossz kezekbe kerülnek.
Fontos, ám megosztó terület a génmódosítás is. Az MI segítségével, a génszekvenálás révén ugyanis jobban megérthetjük az ember genetikáját, de akár szándékos hibákat is belekódolhatunk. A mesterséges intelligencia emellett az utóbbi évtizedekben lelassult gyógyszerkutatásokat is revitalizálhatja, ám megfelelő korlátozások hiányában akár mérgek fejlesztésére is képes. Mindez egyet jelent: a technológia úgy fog viselkedni, ahogy azt az ember mondja. Legalábbis még egy ideig biztosan.
Kínában és Oroszországban például korlátozzák az internetet, ami egyszerre kiváló az államvezetésnek a propaganda terjesztésére, az állampolgárok tevékenységének megfigyelésére, és arra is, hogy relatíve titokban tudjon felfejlődni a Nyugathoz. A Kínai Kommunista Párt vezetése már bő másfél évtizede jelentős összeget költ MI-kutatásokra: míg az ezredforduló után alig tizedét fordította erre a területre, mint az USA, napjainkra ez az összeg már közel egyenlő lett.
Suleyman szerint a felfejlődésben több tényező is szerepet játszik, melyek hatására ma már inkább az a helyzet, hogy az USA-nak kell felzárkóznia Kínához. Az ázsiai ország tökélyre fejlesztette az ipari kémkedést, nélkülözhetetlenné tette magát a globális gyártási láncban, de ami talán a legfontosabb, hogy tankönyvi példája a modern technodiktatúráknak. Az embereket másodpercről másodpercre tudja ellenőrizni az állami hatalom, ezt azonban kevésbé visszaélésekre, mintsem a békés fejlődés fenntartására használja. A „megaláztatás évszázadaként” emlegetett korábbi időszak után ugyanis egységes a kínaiak azon gondolkodása, miszerint az ország fejlődése feljebb való az egyének akaratánál.
Országok helyett vállalatok irányítanak
Évezredeken át a törzsi gondolkodás, a családhoz, a faluhoz, a nemzethez történő ragaszkodás jellemezte az embert. Napjainkra azonban azt láthatjuk, hogy már nemcsak nemzetállamok csatározásáról szól a világ, de bizony a nagyvállalatok is bekapcsolódtak ebbe keretrendszerbe. Remek példája ennek az ukrajnai háború, ahol Elon Musk a Starlink révén képes stratégiai előnyhöz juttatni az ukrán felet. Ha pedig megnézzük a világ legnagyobb techcégeinek költségvetését, és kutatás-fejlesztésre költött összegét, egyértelmű, hogy a világ vezető hatalmaival is felveszik a versenyt.
Ez pedig a mesterséges intelligencia fejlődésével bizonyára egyre nagyobb léptéket ölt majd. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ezek a cégek mindenből pénzt akarnak csinálni: felvásárolják a konkurenciát, a kezdetben ingyenes termékek pedig sok hasonló platformot egybeolvasztva fizetős szolgáltatássá válnak. Az pedig részletkérdés számukra, hogy a pénzünkkel, vagy az adatunkkal egyenlítjük ki a számlát. Az OpenAI nemrégiben lezajlott balhéja, illetve Elon Musk Twitter feletti hatalomátvétele jól mutatja, hogy a legtöbb politikussal ellentétben társadalmi felhatalmazással nem bíró közéleti szereplők sokszor veszélyes játékot játszanak.
Látva azt, hogy mire lehet használni a modern technológiát, egyértelmű, hogy sokan nem bíznak az MI-ben. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy az algoritmusok az emberi előítéleteket és hibákat is internalizálják – ezeknek köszönhettük kezdetben a rasszista, szexista chatbotokat. Ám mivel transzparensen, az emberek részvételével zajlik az olyan programok fejlesztése, mint a ChatGPT, láthatjuk is a fejlődést. Suleyman szerint ez hosszútávon bizalmat építhet az emberekben, és ha mindez egy nemzeteken, vállalatokon átívelő megegyezéssel párosulna, sokkal pozitívabb lehetne a többség technológiai jövőképe.
Félreértés ne essék, a szakember szerint lesznek hibák, és kisebb katasztrófák is ezen az úton. Ha például egészségügyi vagy katonai hozzáférést kap egy-egy algoritmus, akár véletlenül is kitörhetnek majd háborúk és járványok. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy ezek nem történnek-e meg már most is évről évre, csupán emberi irányítással.
A mesterséges intelligencia pont azért olyan értékes és veszedelmes egyszerre, mert a legjobb és a legrosszabb oldalunk kiterjesztése
– írja a szerző, és ebben hatalmas igazságok vannak. Bár hajlamosak vagyunk csak a rosszat látni az emberiségben, érdemes felidézni, hogy a modern civilizációnk messze túlélte az elődjeit, aminek elsődleges oka az volt, hogy néha képes volt tanulni a hibáiból. A járványok, a háborúk, a mesterséges intelligencia korában márpedig érdemes szem előtt tartani, hogy mindig van visszaút. Ez utóbbi problémára azonban, ahogy azt korábban is említettük, nem a betiltás a megoldás, hanem az olyan szigorú MI-szabályozások kidolgozása, amelyeken az Egyesült Államok és az Európai Unió is dolgozik.
