Tech

Harminc év után először nőtt a Földön lévő nukleáris fegyverek száma

Alexyz3d / Getty Images
Alexyz3d / Getty Images

A hidegháború vége óta fokozatos csökkenés mutatkozott a nukleáris fegyverek számában, azonban a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) friss jelentése szerint idén évtizedek után először emelkedett a bevethető töltetek száma – írja a Guardian.

A becslések szerint világszerte mintegy 12 512 robbanófej található, amelyek közül jelenleg 9576 van katonai készleten, ami azt jelenti, hogy potenciálisan készen állnak a bevetésre. Ez a szám 86-tal több, mint az előző évben: az agytörszt szerint Kína készlete 60 robbanófejjel nőtt a tavalyi év során. Hans M. Kristensen, az Amerikai Tudósok Szövetségének (FAS) nukleáris információs projektjének igazgatója elmondta:

Egyre nehezebb összeegyeztetni ezt a tendenciát azzal, amit Kína állít, vagyis hogy csupán nemzetbiztonság megfontolásból tart, minimális számú nukleáris töltetet.

A jelentések szerint a világ harmadik legnagyobb atomhatalma, Kína mellett Oroszország (12), Pakisztán (5), Észak-Korea (5) és India (4) is új fegyverekre tett szert az elmúlt év során. Az összes nukleáris fegyverek 90 százalékát Oroszország és az Egyesült Államok birtokolja.

A pontos szám megismerésében azonban bizonytalanságot okoz, hogy számos nemzet, köztük Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is csökkentette a töltetek számának átláthatóságát Putyin ukrajnai inváziójának kezdete óta.

A világon lévő 12 512 robbanófejből – amiben benne vannak a nyugdíjazott és leszerelésre váró robbanófejek is – körülbelül 3844 lehet használatban rakétákon és repülőgépeken. A harcképes robbanófejek száma annak ellenére nőtt, hogy az ENSZ öt állandó biztonsági tanácstagja (USA, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) 2021-ben nyilatkozatot adott ki, amelyben kimondták, hogy egy esetleges nukleáris háborút nem lehet megnyerni, így abba nem is szabad belekezdeni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik