Tech

Ezért kell búcsút intenünk a Messenger alkalmazásnak

Lorenzo Di Cola / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Lorenzo Di Cola / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A napokban robbant a hír, hogy kilenc évvel a szétválasztás után a Meta újra egyesítené a Facebookot és a Messengert. Bár a techóriás szerint ennek egyszerű praktikus okai vannak, a döntésben bizonyára az is szerepet játszik, hogy a TikTok már szorongatja elérésben a közösségi média korábbi királyát.

A Facebook sokáig egyeduralkodónak számított a közösségimédia-piacon, aminek eredményeként Mark Zuckerberg szinte bármit megtehetett. Így történt, hogy 2014-ben különválasztották a Facebookot és a Messengert. A korábban a fő platform postafiókjaként funkcionáló üzenetküldő alkalmazás (aminek külön böngészős verziója is létezik) azóta a világ egyik legelterjedtebb társalgó alkalmazásává lépett elő, az időközben Meta névre átkeresztelt vállalat által megszerzett WhatsAppal együtt.

Bár eleinte a szolgáltató Facebook-regisztrációhoz kötötte az alkalmazás használatát, a Messenger idővel olyannyira különálló entitássá vált, hogy néhány évig az anyaplatformra történő regisztráció nélkül is lehetett használni. 2020-ban aztán megszűnt ez a lehetőség, így ha mindenképp el akarjuk kerülni, hogy Facebookunk is legyen a Messenger mellett, maximum deaktiválni tudjuk a profilt.

2022-ben, a Facebook története során először ugyan csökkent a napi aktív felhasználók száma – ami leginkább a fiatal közönség elpártolásának köszönhető -, elérés tekintetében most sem panaszkodhat Mark Zuckerberg platformja. Az idei első pénzügyi jelentés szerint ugyanis már napi kétmilliárd aktív felhasználóval bír a Facebook, így sikerült megfordítania a trendet.

Színre lép a TikTok

A világjárvánnyal nagyjából egy időben azonban világszerte elterjedt az eddigi legnagyobb kihívó, a közösségi média piacot feje tetejére állító TikTok. A fiatalokat mágnesként vonzó kínai közösségi oldal a Facebookkal ellentétben nem a kapcsolattartás fontosságát, hanem a rövid, virális videókkal történő szórakoztatást tűzte ki célul, ami be is vált.

Olyannyira, hogy nemcsak a Facebookot, de egy időre még a Google-t is megelőzte a TikTok, és a világháló legtöbbet látogatott weboldalává lépett elő.

MARIJAN MURAT / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP

A ByteDance óriásvállalat által 2016-ban létrehozott platform sikere elvitathatatlan, 2022 elejére már jóval egymilliárd felett volt a napi aktív felhasználók száma. Ez arra késztette a technológiai nagyvállalatokat, hogy az új trendek mentén gondolják újra platformjaik működését – a profit utáni hajsza pedig sok helyen felülírta az alapértékeket.

A Facebook esetében ez azt eredményezte, hogy míg a kétezres és a 2010-es években a leginnovatívabb közösségi platformok között tartották számon, a TikTok megjelenésével már csak kulloghatott a trendek után.

Teljesen átalakul a Facebook

Mivel az említett trendekre a Facebooknak is reagálnia kell, a névváltoztatás és metaverzum-projekt elindítása után alig egy évvel meg is érkeztek az első kiszivárgott információk a platform teljes átalakításáról. A Meta Facebookért felelős vezetője, Tom Alison, Mark Zuckerbeg jóváhagyásával áprilisban kiadta az ukázt a fejlesztőknek: a Facebook idővonalát teljesen át kell szabni, méghozzá úgy, hogy olyan legyen mint a TikToknál. Ekkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a Facebook modernizálása mellett még inkább átjárhatóvá tennék a platformot az Instagrammal. Rövidesen azonban az is kiderült, hogy a Messengert is visszaépítenék a fő platformba.

Ezzel lényegében egyetlen monstre közösségi appot hoznának létre, hasonlót mint a TikTok. 

A spekuláció a napokban bejelentéssé is érett: elkezdték tesztelni a Facebookba visszaintegrált Messenger funkciót, ami hamarosan több felhasználónál is feltűnhet. Az egyelőre nem tiszta, hogy ténylegesen eltűnik-e a különálló Messenger app, az viszont már kijelenthető, hogy hamarosan visszatér a Facebook felületére a postafiók fül.

A döntésben nagy szerepet játszik, hogy az emberek már máshogy használják a közösségi médiát, mint egy évtizeddel ezelőtt. A Social Media Today szerint Mark Zuckerberg és az Instagram vezetője, Adam Mosseri már korábban is jelezte az elmozdulást, vagyis hogy a felhasználók már sokkal többet posztolnak történet formájában és több privát üzenetet is küldenek, mint ahány bejegyzést közzétesznek az idővonalukon. Tom Alisson ezt számokkal is alátámasztotta.

Manapság naponta több mint 140 milliárd üzenetet küldenek a felhasználók a Meta alkalmazásain keresztül. Az Instagramon közel 1 milliárdszor osztják meg újra a Reels-videókat naponta privát üzenetként, és a Facebookon is egyre növekszik ez a szám.

Miközben a Facebookon és az Instagramon eltöltött idő és a privát üzenetek száma összességében növekszik, az alkotás és az elköteleződés csökken, csakúgy, mint az emberek által közzétett posztok száma is. A TikTok azonban megmutatta, hogy a virális videók ismerősök közötti terjedése hatalmas közönséget generál. Nem véletlen, hogy a Meta az elmúlt időszakban jelentős figyelmet fordít az üzenetküldő funkcióira. Az Instagramon például nemrég jelentették be a Channels funkciót, amely a Telegramhoz hasonlóan lehetővé teszi az alkotóknak, hogy közvetlenebb módon kommunikálhassanak a követőikkel, privát üzeneteken keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik