Tech

Összefogtak a Google ellen

Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP

A Google évek óta töretlenül uralja az online térképek piacát, valódi rivális nélkül. A vállalat egyeduralma egyre több konkurens cég szemét szúrja, a Linux Foundation pedig csütörtökön bejelentette, hogy a Meta, a Microsoft, az Amazon Web Services, és a holland TomTom vállalat segítségével új projektbe kezd, amelynek célja, hogy a rendelkezésre álló adathalmazok alapján új térképprogramot készítsenek – írja a Gizmodo.

Az Overture Maps Foundation elnevezésű projekt célja egy olyan nyílt forráskódú program létrehozása,

amely különböző adatforrásból származó térképadatokat gyűjt össze, és rendszerez a világ minden tájáról. A folyamatosan frissülő alkalmazás létrehozásához a fent említett technológiai cégek is hajlandók lennének átadni a rendelkezésükre álló tetemes adatmennyiséget annak reményében, hogy így beérhetik a Google-t.

A Linux ígérete szerint a projekt egyenlő versenyfeltételeket biztosíthat mindazok számára, akik naprakész földrajzi helymeghatározási szolgáltatásokat vagy térképeket szeretnének fejleszteni anélkül, hogy drága adathalmazokra költenének, amelyek ráadásul nem is biztos, hogy pontosak. Ugyanakkor a konkurens cégeknek nem lesz egyszerű dolga, még annak ellenére sem, hogy a Google-t többször megbüntették már a felhasználók helyadatainak kiadása miatt.

A Google Maps messze a legtöbbször letöltött GPS-alkalmazás a piacon, emellett rendkívül részletes is: a vállalat szerint több mint 220 országban tájékozódhatunk a rendszer segítségével. Nemrégiben pedig arról döntött az Alphabet anyavállalat, hogy egyesíti a Maps és a Waze csapatát, amelynek köszönhetően a jövőben tovább fejlődhetnek a program kiterjesztett valósággal kapcsolatos képességei is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik