Tech

A NASA megoldhatta holdrakétája nagy problémáját

Gregg Newton / AFP
Gregg Newton / AFP

A NASA befejezte a Space Launch System (SLS) rakétájának kritikus javítását. Az űrűgynökség jelentése szerint a mérnökök pénteken egy szivárgó tömítést cseréltek ki, ami miatt korábban többször is kénytelenek voltak leállítani az Artemis I indítására tett kísérleteket – írja az Engadget.

Mint ismert, az űrügynökség rakétáját először augusztus 29-én akarták útnak indítani, azonban a mérnökök üzemanyagszivárgást észleltek, így a kilövést végül elhalasztották. Szeptember 3-án aztán ismét nekifutottak, de a szivárgás újra előjött az SLS egyik üzemanyagvezetékén, amit a Kennedy Űrközpont személyzete harmadszor sem tudott orvosolni, így ekkor is a halasztás mellett döntöttek. Péntek azonban a mérnökök kicserélték a problémás hidrogén leeresztő vezeték tömítését, amely várhatóan megoldja majd a problémát.

Kapcsolódó
Elhalasztották a NASA rakétájának kilövését
Az új időpont is megvan már.

A NASA azt tervezi, hogy elsőként egy üzemanyagtöltési tesztet hajt végre, hogy ellenőrizze, a tömítés rendeltetésszerűen működik-e. A szárazpróbán a mérnökök megpróbálják majd feltölteni az SLS-t a közel 2,78 millió liter folyékony hidrogénnel és oxigénnel, amelyre egy normál repülés során szükség lesz. A NASA reméli, hogy a tesztet már szeptember 17-én sikeresen befejezik.

Ez a demonstráció lehetővé teszi a mérnökök számára, hogy az új tömítéseket a start napján várható kriogén, azaz szuperhideg körülmények között ellenőrizzék, mielőtt tovább lépnének a következő indítási kísérlethez

– közölte az ügynökség. A NASA csütörtökön bejelentette, hogy szeptember 23-án újabb próbát tesz az Artemis I űrbe juttatására, a következő időpont pedig szeptember 27-ét lehetséges. Az, hogy sikerül-e tartani ezeket az időpontokat, a jövő heti üzemanyagteszttől függ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik