Tudomány

Szivárog a NASA rakétája

Üzemanyagszivárgás szakította meg a NASA Hold-missziójának hétfői indítását – írja az AP News. A probléma már egy tavaszi teszt során is jelentkezett.

A floridai partoknál átvonuló zivatarok miatt eleve egy órával később kezdődött meg a Space Launch System (SLS) rakéta tankolása, a folyamatot aztán rövid időre le is állítottak. A szakértők utóbb megbizonyosodtak róla, hogy nem észlelési hiba, hanem tényleges üzemanyagszivárgás állt a háttérben.

George Wilson / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A közel 100 méter hosszú rakéta a legerősebb, amelyet a NASA valaha épített. Az SLS tetejére egy Orion kapszulát rögzítettek, a fedélzeten nem utaznak majd asztronauták. Ez lesz az Artemis-program első repülése, a Holdat megkerülő, hat héten át tartó misszióval a technológiát tesztelik.

Az Artemis-program keretében az Egyesült Államok 50 év után juttatna ismét embereket a Holdra.

Az újabb landolás 2025 végén történhet meg. A NASA célja az, hogy az Artemisszel a tartós emberi jelenlétet is megalapozzák az égitesten, a 2030-as években pedig a Holdtól indulva a Marsot is elérjék.

A küldetéssorozatot komoly érdeklődés övezi, az Artemis I felbocsátásának helyszínéhez, a Kennedy Űrközponthoz több ezren látogattak ki. Ha az indítás ma elmaradna, legközelebb pénteken lesz lehetőség a felbocsátásra.

Charlie Blackwell-Thompson indítási igazgatónak és csapatának egyéb problémákkal is meg kell küzdenie. A mérnökök 11 perces, egyelőre érthetetlen kommunikációs késést észleltek az Orion kapszula és az irányítás között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik