Tech

Húzós áron jönnek a Sony vadonatúj OLED tévéi

Még januárban számoltunk be arról, hogy a Sony elsőként jelentette be, hogy Samsung gyártotta panellel dob piacra kvantumpontos technológiával készült, tehát QD-OLED tévét. Az új megoldást használó okostévé még idén a boltokba kerül, és végre az is kiderült, mennyibe fog kerülni.

Habár az OLED kijelzős tévék ára még mindig jóval magasabb, mint a hagyományos LCD képernyővel szerelt variánsoké, de a japán cég A95K nevű újdonsága még ehhez képest is az abszolút prémium kategóriát képviseli, hiszen az 55 hüvelykes verzió 3000 dollár (~1,1 millió forint), míg a 65 hüvelykes változat már 4000 dollárt (1,45 millió forint) kóstál.

Sony Sony A95K, okostévé QD-OLED panellel.

Ez olyan szempontból persze nem meglepő, hogy viszonylag új technológiáról van szó. A QD-OLED lényege, hogy egyesíti az OLED és kvantumpontos LED (azaz QLED) kijelzők előnyeit. Egyrészt megkapjuk a tökéletes feketét és a végtelen kontrasztot biztosító, egyenként vezérelhető organikus diódákat az OLED oldalról, és emellé jön a QLED-nél megszokott jóval nagyobb fényerő és a sokkal élénkebb színvilág.

Persze nem a Sony az egyetlen, aki idén ilyen tévéket dob a piacra, hiszen nemrégiben a QD-OLED paneleket gyártó Samsung is bejelentette, hogy piacra dobja a saját megoldását S95 néven. Bár a pletykák szerint ez a tévé sem lesz olcsó, de a jelek a dél-koreai gyártó ceruzája nem fogott olyan vastagon, mint a japán gyártóé: az 55 hüvelykes változat a hírek szerint 2200 (~745 000 forint), a 65 hüvelykes pedig 3000 (~1 020 000 forint) dollárért lesz hazavihető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik