Viaframe / Getty Images
Tech

Nagyon furcsa jeleket sugárzott egy titokzatos orosz rádióállomás

Furcsa üzeneteket kezdett el szórni a hírhedt, UVB-76 hívójelű oroszországi rádióállomás – írja az IFLScience. A nagyjából az első világháború óta működő adó a hidegháború idején vált ismertté. Az UVB-76 a nap 24 órájában sugároz, és rövid, monoton, zümmögő hangokat ad, melyeket ritkán érthető jelek, például orosz beszéd szakít meg. Esetenként a háttérben beszélgetés zaja is hallatszik.

Az állomás pontos funkciója nem ismert, de feltételezhető, hogy katonai célokat szolgál.

Egyes elméletek alapján az UVB-76-nak a holt kézhez, azaz a koporsóból kinyúló kézhez lehet köze, elhallgatása pedig pusztítással járna. A holt kéz egy állítólagos szovjet rendszer, amelynek feladata az, hogy a katonai irányítás teljes megsemmisülése esetén totális nukleáris válaszcsapást indítson. Ennek ellentmond, hogy 2010-ben rövid időre felfüggesztették a sugárzást, majd áttelepítették az adót, nukleáris támadás viszont nem történt. Az UVB-76 bizarr élő sugárzása itt érhető el.

Az állomás az utóbbi időkben különösen furcsán viselkedett. Az elmúlt időszakban sugározta például Psy világslágerét, a Gangnam Style-t, egyes zajait pedig spektrumanalizátor segítségével mémekké tudták alakítani.

Az üzeneteket figyelő csoportok szerint a különös adások hátterében kalózok állhatnak, akik átmenetileg átvették az irányítást az adó felett.

A bizarr jelek január közepén érkeztek, úgy tűnik, azóta az adás ismét a megszokott lett.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.