Tech

Hatalmas aksival jön a Nokia első táblagépe

HMD Global
HMD Global

A HMD Global bemutatta első táblagépét, a Nokia T20-at. A T széria első tagja többek közt 2K-s (2,000 x 1,200) kijelzővel érkezik, legfeljebb 400 nites fényerővel. A cég három éven át garantálja hozzá havi biztonsági javítócsomagokat, két évig pedig OS frissítéseket.

A biztonsági funkciók mellett lehet még említeni az előretelepített Nokia T20 a Google Kids Space csomagot, ami segít abban, hogy a kicsik megbízható alkalmazásokat, könyveket, illetve videókat találjanak, amikkel fejleszthetik a tudásukat. A Google Kids Space a gyerek Google fiókjával párhuzamosan működik, így a szülőknek továbbra is minden felügyeleti eszközük megmarad a Family Linken keresztül.

Az eszköz fém készülékházat és a csiszolt 3D kijelzőkeretet kapott. Belül egy nyolcmagos Tiger T610 processzor dolgozik, a hátlapra egy 8 megapixeles kamera, míg az előlapra egy 5 megapixeles kamera került. Energiával egy 8200 milliamperórás akkumulátor látja el, ami a cég ígérete szerint akár 15 órányi böngészést, 7 órányi konferenciahívást, vagy nagyjából 10 órányi filmnézést tesz lehetővé. Támogatja a gyorstöltést is (15watt, de a dobozhoz adott töltő 10wattal tölt csak), és 4G LTE (CAT 4) modemmel szerelték fel.

HMD Global Fotó: HMD Global

A Nokia T20 felkerült az Android Enterprise Recommended eszközök (AER) listájára is, vagyis megfelel a Google szigorú nagyvállalati előírásainak, így céges környezetben is biztonságosan használható. Támogatja a HMD Enable Pro szolgáltatást is, vagyis a HMD Global nagyvállalati eszközmenedzsment megoldásával egyszerűen, távolról üzembe helyezhető a vállalatok egyedi igényeinek megfelelően.

A Nokia T20 Magyarországon 2021. november végétől lesz elérhető kék színben, 3Gb/32Gb Wifi és 4Gb/64Gb LTE verzióban, a hivatalos magyar árat egyelőre nem közölték. Az Engadget 250 dolláros kezdőárat említ, ami azt jelenti, hogy körülbelül 80 ezer forint körül lehet hozzájutni adóterhek nélkül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik