Tech

Még hosszabb videók jöhetnek a TikTokra

Getty Images
Getty Images

A rövid videóklipekről ismert TikTok tavaly óta teszteli a hosszabb tartalmak feltöltésének lehetőségét, aminek eredményeként nemrég megérkeztek a háromperces videók. Így a felhasználóknak nem kell tartaniuk magukat a korábbi egyperces időkorláthoz, ezáltal nem kell szétvágniuk sem részletekre az ennél hosszabb időt felölelő tartalmaikat.

A videós platform ennél is messzebb megy: a sok esetben hitelesen szivárogtató Matt Navarra szerint már tesztelik az ötperces videókat is. A lehetőség egyelőre csak kevesek számára elérhető, nem tudni, hogy mikor kezdődik a szélesebb körű bevezetés.

Korábban a TikTokon egy ideig csak 15 másodperces klipek voltak, amit aztán megnöveltek egy percre (majd aztán három percre). Ezt a mágikus egy percet aztán lemásolták a konkurensek: ebből születtek a Snapchat Spotlight, és a YouTube Shorts funkciók is. A TikTok elmondása szerint azért növelik meg a videók hosszúságát, mert a közösség visszajelzése szerint van rá igény – a főzéssel, szépségápolással kapcsolatos videóknál például kifejezetten előnyös lehet, hogy a feltöltőnek nem kell magát tartania az eddigi egy perchez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik