Tech zöldövezet

Mennyibe kerül egy elektromos autó használata?

Getty Images
Getty Images
Összefoglaljuk, mennyibe is kerül egy tisztán elektromos energiával működő gépjármű fenntartása. A költségek egyes részei pillanatnyi állapotot mutatnak, a reguláció folyamatosan változik, de talán egy kis fényt mutathatunk az alagút végén.

Előző cikkünkben már foglalkoztunk azzal, milyen szempontok alapján választhatunk a racionalitás és az emóciók között lavírozva, ebben a cikkben pedig inkább az anyagi oldalát fogjuk meg a dolognak.

Kapcsolódó
Hogyan válasszunk elektromos autót?
A gépjárművásárlás általában egy szubjektív, érzelmeken alapuló döntés - legalábbis a legtöbb embernél, de próbáljunk meg hátralépni egyet és racionálisan döntést hozni. Cikkünkben az elektromos autó vásárlásának ész érveit vizsgáljuk meg.

Támogatottat vagy használtat?

Mint minden jármű esetében, úgy itt is választhatunk egy olcsóbb darabot a használt piacról, lehetőségek tárháza végtelen, ám érdemes megfontolni az új autó vásárlását is, utóbbi ugynais kedvezményekkel járhat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Klímavédelmi akciótervhez kapcsolódóan pályázati kiírást tett közzé az elektromobilitás elterjedésének ösztönzése érdekében, aminek keretében vissza nem térítendő támogatást ad a 11 millió forintos beszerzési ár alatti elektromos autókra.

A támogatás elérheti a 2,5 millió forintot az eddigi 1,5 helyett. 11-15 millió forintos árú elektromos autók esetén pedig 0,5 millió forint lehet az állami támogatás. Az ennél drágább autókra nincs állami támogatás.

Az elektromos autózás jelenleg még drága mulatság, noha hosszú távon már megtérülő befektetés lehet. Egy hagyományos járművel szemben viszont vannak dolgok, amikért a későbbiekben nem kell fizetnünk:

  • mentesül a regisztrációs adó alól;
  • ngyenesen parkolhatnak az ország több területén,
  • ingyenesen használhatnak több töltőállomást – noha érdemes odafigyelni, mert egyre gyorsabb ütemben változnak a trendek, de erről majd később,
  • környezetkímélő járművek révén mentesülnek a gépjármű – a cégautóadó és a vagyonszerzési illeték megfizetése alól.

Elfelejthető szervízperiódusok

Azt kevesen tudják, hogy az elektromos autót nem kötik a meghatározott szervízperiódusok, hiszen nincs benne annyi mozgó, kopó alkatrész, mint az üzemanyagos társaikban, így a nagygenerál szervízelések is elfelejtődhetnek a hatalmas összegekkel együtt.

Jobbesetben kettő dolog van, amit cserélni kell időnként.

Az egyik a fékbetét, de ha okosan használjuk az autót, a hosszútávon is kitartanak, hiszen a visszatöltés miatt, ha elengedjük a “gázpedált”, az autó motorfék üzemben tölti saját magát, így ha kicsit odafigyelve előrelátóan közlekedünk a városban, megspóroljuk a fékbetétek kopását. A másik nagyobb tétel az maga az akksipakk, ami a kocsi alatt található, de ennek cseréje is csak több év után esedékes. A korai elektromos üzemű autók akkupakkjai is éveket bírtak, azóta pedig sokat fejlődött a technológia, jobb cellák állnak rendelkezésre, fejlődött a vezérlőelektronika, hűtik-fűtik a csomagot, hogy kevésbé viseljék meg a természeti befolyások, így az élettartamuk is nőtt, kitolódott az életciklus.

Gyorsan változó, örvénylő fekete leves

A legnehezebb és követhetetlen változó az elektromos autózásban az maga a töltés.

Évekkel ezelőtt mindenhol ingyen lehetett tölteni, csak megállunk, dugtunk és már mentünk is tovább. Mára már azonban több elektromos autó közlekedi az utakon, a szolgáltatók is megsokszorozódtak, a töltőállomások is gombamód szaporodnak a nagyforgalmú utak mentén, így várható volt, hogy a keresletet követve a kínálat is megnő, ezzel együtt pedig fizetős szolgáltatássá válnak ezek a dolgok.

Fontos mindenekelőtt tudnunk, hogy a töltésnek különböző módjai vannak:

  • van sima fali,
  • léteznek gyorstöltők, villámtöltők,
  • vannak márkaspecifikus töltők, de különbség van a fizetős töltések számlázási módjában is. Némelyek a teljesítményt számolják, mások a töltési időt, illetve vannak, amik havidíjas előfizetéssel használhatóak.

Lássunk ezekből pár példát:

Otthoni töltés

Kényelmi szempontból a legjobb az otthoni töltés, ez történhez sima 230V-s hálózatról, jobbesetben kiépített fali töltővel rendelkezve, megspékelve egy jó nagy napelemmel, ami többletenergiát termelve a hálózatra sokáig ingyen árammal látja el gépjárművünket.

Ingyenes töltők

Természetesen léteznek még ingyenes töltőpontok, bár ezek terheltsége viszonylag nagy a potyázók miatt, akik akár ott is parkoltatják az autójukat, ezzel akadályozva azokat, akik valóban csak tölteni szeretnének. Ilyen töltők jellemzően az önkormányzati töltők, így az állam az autóvásárlási támogatás mellett a töltésnél is támogatja a vezetőket. Illetve vannak különböző áruházláncok, akik még tartják magukat az ingyenes töltési lehetőségek mellett, ilyen például az Ikea, a Lidl és néhány Penny Market üzlet.

Márkatöltők

Működnek olyan töltők, amik egy bizonyos autó márkához tartoznak, de itt is különbségek vannak. Míg például a Nissan annak idején töltőállomásokat adományozott az önkormányzatoknak, amelyeknek egy része a mai napig ingyen használható, addig a Tesla töltőit csakis a márkatulajok használhatják. A 2016-osnál régebbi Teslák ingyen, míg az újabb évjáratúaknál már csak az első tulaj élhet ezzel a joggal, tehát ha eladja használtautóként másnak, az új tulajdonosnak már fizetnie kell a töltésért.

Fizetős töltők

Ebből a fajtából van a legtöbb, különböző szolgáltatók, különböző fizetési – perc alapú, teljesítmény alapú vagy mobiltelefon előfizetés szerű rendszer, ahol az előfizetés árával fordítottan arányosan csökkennek a töltési árak – és töltési (sima, gyors, villám) konstrukciók állnak rendelkezésre.

Az árak is különbözőek, a töltés sebességétől függően 40forint / kWh -tól 140 forint / kWh-ig terjednek. Díjcsomagok esetén 40 forint per perctől 120 forint per percig vagy 300 forint / töltéstől 990 forint / töltésig terjednek.

Napról-napra újabb szereplők jellenek meg, hogy még több töltőállomást hozzanak létre. Itt jellemzően nem autómárkák teszik tiszteletüket, inkább az energiaszektor résztvevői, úgymint a Mol, Shell, E.ON, Elmű, Lukoil.

Hosszan lehetne beszélni arról, hogy váltóáram vagy egyenáramú töltés, milyen töltőfejjel, milyen típusú autót lehet tölteni, sima töltés vagy gyorstöltés vagy villámtöltés stb. Repkedhetnek a kilowattok és az amperek, de a nap végére kijelenthetjük, általában akkor járunk a legjobban, ha minél gyorsabban a legkevesebb idő alatt tudjuk feltölteni az autónkat.

Szponzorált tartalom

A cikk a Fiat támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik