Tech

Moszkvát aggasztja a sajtóban megszellőztetett amerikai kibertámadás terve

Getty Images
Getty Images

Súlyos aggodalomra ad alapot az a sajtójelentés, amely szerint az Egyesült Államok kibertámadásra készül az orosz kormány hálózata ellen – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.

Peszkov arra reagált, hogy a The New York Times című napilap vasárnap amerikai kormányzati forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok három héten belül kibertámadások sorozatát készül végrehajtani az orosz kormány belső számítógépes rendszerei ellen, válaszul a SolarWinds szoftver felhasználásával elkövetett, Moszkvával összefüggésbe hozott hackertámadásokra – írja az MTI.

A szóvivő szerint az amerikai lap által lehetségesnek tartott kibertámadás „nem más, mint nemzetközi kiberbűnözés”. Peszkov emlékeztetett rá: Moszkva több alkalommal is tagadta, hogy köze lenne a kiberbűnözéshez vagy a kiberterrorizmushoz.

Peszkov megalapozatlannak nevezte az orosz űrtevékenységgel kapcsolatos amerikai aggályokat. Mint mondta, Moszkva nagyra becsüli az orosz-amerikai űrkutatási együttműködést, és bízik annak folytatásában, abban, hogy az ügy nem válik „a ruszofóbia áldozatává”.

Kapcsolódó
Meghackelték Amerikát, és még csak a jéghegy csúcsát látni
A SolarWinds-ügyként emlegetett támadás több okból is lázban tartja a kiberbiztonsági szakembereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik