Tech

A vártnál később térhet vissza a Trump hívei által használt közösségi oldal

Getty Images
Getty Images

A Google és az Apple is eltávolította alkalmazáskínálatából a Donald Trump leköszönő amerikai elnök híveinek körében népszerűvé vált Parler közösségi oldalt, kiemelve, hogy a platform nem tesz eleget az erőszakra buzdító tartalmak terjesztésének megelőzése érdekében – számolt be róla vasárnap az MTI.

A közbiztonság rendkívül valós kockázatára hivatkozó Amazon intézkedése nyomán pedig vasárnap éjféltől a közösségi platform gyakorlatilag elérhetetlenné vált, mivel a Parler az Amazon Web Services (AWS) felhőalapú szolgáltatási platformjára támaszkodott.

A trumpisták felületének jövője nem túl fényes, sőt úgy tűnik, hogy jó ideig ennyi volt a történet. John Matze, a Parler vezérigazgatója arról posztolt a tagoknak, hogy új szolgáltató hiányában a korábban említett egy hétnél is tovább, a vártnál hosszabb ideig lesz offline az alternatív közösségi média. A regisztráltaknak azt ígéri, értesítve lesznek a fejleményekről.

Matze a hétvégén élesen bírálta a három internetes óriásvállalat „összehangolt támadását”, amely szerinte a szólásszabadság ellen irányul.

A Parler felhasználóinak egy jelentős részét a Twitterről kitiltott internetezők adják. A sajtóhírek szerint az amerikai kongresszus szerdai ostromának több résztvevője is ezen a szolgáltatáson keresztül kommunikált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik