Az elmúlt hét folyamán több online felületre is kiszivárgott a Windows XP és Windows Server 2003 rendszerek forráskódja, ami még mindig fenyegetést jelenthet azokra a gépekre, melyek az elavult szoftvereket futtatják – a számok szerint a Windows XP esetében még mindig több millió számítógépről van szó világszerte.
A redmondiak 2014-ben fejezték be a rendszer támogatását, azóta nem adnak ki hozzá biztonsági frissítéseket (igaz, ettől egyetlen esetben tértek el, amikor a WannaCry zsarolóvírus miatt sürgősségi javítással kellett előállniuk 2017-ben). A forráskód birtokában a rosszakarók is könnyebben fedezhetnek fel olyan sebezhetőségeket, amelyekről eddig nem volt tudomásuk, de akár az operációs rendszer egy módosított változatát is felépíthetik, mivel így jobban elemezhető és átlátható az egész szoftver. Aggasztóbb, hogy a szakemberek szerint a Windows 10 jelenleg is használhat olyan megoldásokat, kódrészleteket, melyeket megörökölt a Windows XP-ből.
Ugyan ez az első olyan eset, amikor bárki szabadon hozzáférhet a neten a kódcsomaghoz, a Microsoft egy program keretén belül a kormányoknak és szervezeteknek kontrollált hozzáférést engedett eddig is ahhoz. Korábban eddig csak egy Windows 10-hez kapcsolódó részlet, illetve több alkalommal is az Xbox-szal kapcsolatos információk szivárogtak ki.
A Microsoft vizsgálja az ügyet.
The Windows XP SP1 source code leak looks pretty legit
Thanks to @RoninDey for confirming https://t.co/A2Ap1fKX5x
— Greg Linares (@Laughing_Mantis) September 24, 2020
(Kiemelt kép: GettyImages)