Tech az élet nagy kérdései

Mikor hozták létre az első szexrobotot?

A nem pusztán utódnemzési célú szexualitás mindig is rendkívül fontos volt az emberiség számára, a régészeti bizonyítékok alapján pedig a nemi életet színesítő segédeszközök már ősidők óta jelen vannak fajunk életében. A technológia fejlődésével ezek egyre kifinomultabbá váltak, mára pedig kifejezetten realisztikus babákat is gyártanak erre a célra.

A szexrobotoknak nevezett eszközök az elmúlt években elképesztő fejlődésen estek át, az ilyen gépekre pedig egyre nagyobb a kereslet – több helyen már ilyen babákkal üzemeltetett bordélyházakat is nyitottak. A jelenség sok szakértőt aggaszt, mert nem tudni, hogy a hasonló eszközök milyen hatást gyakorolnak majd a társadalmunkra.

Az emberek ősidők óta készítenek szexuális segédeszközöket, a nemi vágyakat kielégítő gépek pedig már az ipari forradalom során megjelentek. Ebben a cikkben azonban kifejezetten az emberszerű szexrobotokkal foglalkozunk: mikor hozták létre az első ilyen termékeket?

Egy régi álom vált realitássá

Fajunk fantáziáját régóta foglalkoztatják az olyan eszközök, melyeket napjainkban szexrobotokként írhatnánk le, gondoljunk csak Ovidius Átváltozások című művének Pügmaliónjára. A történet szerint a szobrász saját művébe szeret bele, melyet Aphrodité utóbb életre is kelt. A 20. századi sci-fikben aztán egyre többször bukkantak fel olyan robotok, melyekkel az emberek szexuális kapcsolatba lépnek, a Szárnyas fejvadászban a Harrison Ford által alakított Rick Deckard például a Rachel nevű replikánssal kerül intim viszonyba.

Kép: FRED DUFOUR / AFP

Az ilyen gépek előfutárai a szexbabák voltak, melyek az 1960-as évektől rohamosan terjedtek és fejlődtek. A szexrobotok csak az 1990-es években váltak realitássá, 1997-ben Matt McMullen létrehozta az első kifejezetten élethű bábuit, melyeket RealDollsnak nevezett el. McMullent így is sok kritika érte az anatómiai hibák miatt, ami további fejlesztésre sarkallta, utóbb pedig más gyártók is átvették a módszereit. McMullen és sok más tervező meggyőződése az volt, hogy a következő lépés a mesterséges intelligencia felhasználása lesz.

A TrueCompanion által gyártott Roxxxyt 2010-ben mutatták be, mint a világ első szexrobotját.

Bár az eszköz meglehetősen interaktív volt – bizonyos szintig még társalogni is lehetett vele – sok olyan funkcióval nem bírt, amely elvárható lenne egy valódi robottól.

Léteznek egyáltalán szexrobotok?

Az elmúlt években egyre több fejlesztő mutatta be szexrobotként jellemzett termékét. Ezek a gépek ugyan már meglehetősen fejlettek és élethűek, egyes szakértők szerint valójában nem tekinthetünk rájuk szexrobotokként. Sokan úgy vélik, hogy ezek az eszközök valójában hiperrealisztikus szexbabák, melyek a lehető legtöbbet hozzák ki a jelenlegi technológiai tudásból.

A robotikának még rengeteget kell fejlődnie ahhoz, hogy a szexrobotok valóban olyanok legyenek, mint amilyeneket a sci-fi-alkotók évtizedekkel ezelőtt megálmodtak.

Ezekhez ugyanis teljesen emberszerű gépekre, androidokra lenne szükség.

Vitatott, hogy a valódi szexrobotok kora mikor jön majd el, már ha eljön egyáltalán. David Levy, a 2007-ben megjelent Love and Sex with Robots (Szerelem és szex robotokkal) című munkájában már átfogóan foglalkozott azzal, hogy a szexrobotok miként fejlődhetnek majd, illetve ez miként hathat a világra. A szerző úgy vélekedett, hogy a 2050-es évekre már bevett dolog lesz, hogy valaki egy robottal létesítsen nemi kapcsolatot.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

Kiemelt kép: FRED DUFOUR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik