Tech kékhalál

Így ajánlott mobilozni, ha tüntetésre indul

A pénzügyeinket, képeinket, üzeneteinket, gyakorlatilag a fél életünket a zsebünkben hordjuk az okostelefonunkon. De nemcsak ezek számítanak értékes adatnak, hanem az is, hogy hol, mikor, merre járunk, erről pedig többféle módon árulkodhat a készülék. Az Egyesült Államokban zajló tüntetések nyomán szakértők összeszedték, milyen okostelefonos beállításokra érdemes figyelni, ha valaki demonstráción vesz részt. A tanácsok más helyzetben is hasznosak lehetnek.
Korábban a témában:

Az Egyesült Államokban szűnni nem akaró tüntetéshullám indult, miután Minneapolisban megölték George Floydot. Hatalmas tömegek vonulnak utcára, hogy a rendőri erőszak és a rasszizmus ellen tiltakozzanak. Ennek kapcsán az adatvédelmi szakértők felhívták rá a figyelmet, hogy a demonstrációkon való részvétel alatt a hatóságok a résztvevőket kamerákkal, drónokkal, beépített ügynökökkel figyelhetik, de akár a cellaadatokhoz is hozzáférést kérhetnek egyes tüntetők azonosításához. A múltban több példa is volt rá, hogy az USA-ban, miként más országokban is, monitorozták a tüntetéseket digitális eszközökkel, az adatbrókerek pedig a közösségi médiában fellelhető nyomokat gyűjtik össze az akár kormányzati ügyfeleiknek.

A szakértők szerint egy bizonyos fokú anonimitás szükséges ahhoz, hogy az állampolgárok szabadon és félelem nélkül fejezzék ki véleményüket, az embereknek pedig joguk van ahhoz, hogy tartsanak a személyes információikkal való visszaéléstől.

A Signal nevű, titkosított csevegő nemrég a Black Lives Matter tüntetések támogatásaként bevezetett egy új funkciót is, amivel a képeken található emberi arcok egy koppintással automatikusan elhomályosíthatóak. A szerkesztett felvételek ezután úgy kerülhetnek fel a közösségimédia-platformokra, hogy a posztoló tiszteletben tartja embertársait, mivel a kitakart arcok miatt ők nem lesznek beazonosíthatók.

Az amerikai események kapcsán több külföldi portál is összeszedte, milyen mobilozási szokásokat érdemes megfontolniuk a demonstrálóknak, akiknek nem csak a digitális lábnyomukat érdemes minél minimálisabbra csökkenteni, de számolhatnak a készülékük elhagyásával, ellopásával, károsodásával is. Az alábbi pontok általánosságban hasznos tanácsok, amiket akkor is érdemes ismerni, ha csak egy tömegrendezvényre, vagy fesztiválra megyünk. Alkalmazásuk céltól függ, hiszen eltérőek az igények egyszeri békés tüntetőként, vagy ha valaki tudósítani szeretne a történésekről.

Minél kevesebb kommunikációs jel

A mobil sokoldalú kommunikációs eszköz, de egyben sokféle módon ki is használható a felhasználó követésére – akár a wifin, bluetoothon jeleken, cellaadatokon, vagy GPS-en keresztül. Megfontolandó a repülő üzemmód használata, amivel beállíthatjuk, hogy az eszközünk összes vezeték nélküli funkciója ki legyen kapcsolva,  azaz sem a Bluetooth, sem a Wifi, sem a hívás/fogadás nem működik. Ellenben a mobillal lehet továbbra is fotózni és videózni. A beállítás hátulütője, hogy természetesen ilyenkor minket sem tudnak elérni az ismerőseink. Androidon egyszerűen nyissuk le az értesítési sávot, majd válasszuk ki a módot a repülő ikonnal. Igaz, a repülőmód sem bombabiztos megoldás, a legbiztosabb a mobil kikapcsolása, vagy inkább otthonhagyása.

Biztonsági mentések készítése

Nem csak demonstráción, általánosságban is fel kell készülni arra, hogy elveszíthetjük a telefont, vagy akár az összes mobilunkon lévő adatot. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a fontosabb fájlokról mindig legyen biztonsági mentésünk, akár felhős tárhelyen, vagy külső adattárolón. Androidosként a Google-fiókunkba is küldhetünk biztonsági mentést a mobilunkról pár kattintással, így egy teljesen új telefonra is könnyebb lesz később átköltözni. IOS-en az iCloud felhőszolgáltatás, vagy egy Apple-számítógép segítségével tudunk egyszerűen menteni beállításainkat. Ezeket azért is érdemes megtenni, mert bármikor bekövetkezhet a legrosszabb, általában akkor, amikor nem számítunk rá. A témában írt korábbi cikkünket itt találja:

Nincs meg a mobilom, úristenke, most mi lesz?!
Elmondjuk, mit kell csinálni, nyugalom.

Gondoljunk a vészhelyzetekre

Ha van rá esély, hogy a tömegben rosszul lehetünk (ez lehet akár egy koncert, vagy nagyobb létszámú szabadtéri rendezvény is) és ismerősök nélkül vagyunk, mindenképp adjunk meg sürgősségi kontaktokat, ilyenkor a segítségünkre siető idegenek is könnyebben intézkedhetnek. Androidos mobilokon a telefon beállításai közt lehetséges a zárolt képernyőn megjeleníteni kapcsolattartási adatokat, telefonszámot, e-mail címet, vagy bármilyen üzenet hagyható. Aki cukorbeteg például, ezen a módon jelezheti. A használt mobil gyártójától és rendszerétől függően állítsunk be vészhelyzetekben tárcsázható, sürgősségi telefonszámokat is, amin elérhetők a közeli hozzátartozók.

Lezárt mobilos fotózás

Egyesek számára újdonság lehet, hogy Androidon és iOS-en is használható a kamera a mobil feloldása nélkül. Ez nem csak azért kényelmes, mert nem kell beírni feloldókódot, mintát rajzolni, vagy az arcunkat mutatni a kamerának, ha gyorsan lencsevégre kapnánk valamit, de némi biztonságot is ad.

A tömegben ugyanis előfordulhat, hogy valaki kitépi a kezünkből az eszközt, és amennyiben feloldott rendszerből indítottuk el a kameraalkalmazást, rögtön hozzáférést is kap minden máshoz.

A lezárt mobillal való fotózás és videózás általánosságban is egy jó szokás, amire érdemes áttérni, ha eddig nem így használtuk volna.

Spóroljunk az üzemidővel

Az előrelátóbbak minden bizonnyal ügyelnek arra, hogy az akár többórás útnak feltöltött telefonnal, és a hosszabb üzemidő érdekében energiahatékony beállítások használatával induljanak útnak. Ha AMOLED-kijelzővel felszerelt készülékről van szó, akkor érdemes például sötét módot használni, aminek a jótékony hatása iPhone-okon például szemmel látható.

Egy beállítással később merülnek le egyes iPhone-ok
Akár 30 százaléknyi plusz szuflát adhat az aksinak, ha a sötét módot használjuk.

Természetesen mindig jó szolgálatot tesz egy powerbank is, továbbá bizonyosodjunk meg róla, hogy van elegendő tárhelyünk, amennyiben fotókat, videókat készítünk. Értelemszerűen nyaralás, túra előtt is érdemes végezni egy kis szelektálást, amihez itt adtunk korábban öt tippet:

Öt trükk, amivel rengeteg helyet felszabadíthatunk a mobilon
Ez nem varázslat, csak pár apró, de hasznos beállítás.

Titkosított appok, VPN

Az SMS ugyan gyors és könnyű megoldást jelent, ám abszolút nem biztonságos, és főleg a tüntetésekkor nem ajánlott a használatuk. Hogy az üzeneteink ne legyenek lehallgathatók, a legjobb választás egy végponttól végpontig terjedő titkosítást alkalmazó app használata.

Az end-to-end titkosítás lényege, hogy senki más, még maga a csevegő fejlesztői sem tudják elolvasni és feltörni a kommunikációt a beszélgető feleken kívül, mivel az eszközükön található az üzenetek feloldásához szükséges kulcs.

Az Apple iMessage alapból alkalmaz ilyen titkosítást, feltéve ha a másik fél is iPhone-felhasználó. Amennyiben a címzett androidos, egy nem titkosított SMS-t kap. De több alternatíva is rendelkezésre áll, például a Facebook WhatsApp. A biztonsági szakemberek (és még maga Edward Snowden, az amerikai lehallgatási botrányt kirobbantó egykori NSA-dolgozó is) is a Signalt használja. A csevegőben az is megadható, hogy az elküldött üzenetek elolvasás után megsemmisüljenek, így akkor sem lehet hozzájuk férni, ha mondjuk a másik fél elhagyja a mobilját. Az Electronic Frontier Foundation (EFF) egyébként egy listát is közzétett arról, mely appok használhatók biztonságosan, amit itt talál. Emellett hasznos lehet virtuális magánhálózat (VPN) szolgáltatást is használni, ami titkosított adatkommunikációt kínál akár böngészéshez.

A legtutibb módszer

A legbiztosabb és talán legszélsőségesebb módja az adataink biztonságban tudásának, ha egyszerűen otthon hagyjuk a mobilt, és esélyét se adjuk meg annak, hogy fizikailag mások hozzáférhessenek a rajta tárolt információkhoz, vagy kövessenek minket. Persze ekkor nem tudunk videókat és fotókat készíteni. Ezért többen ajánlják egy úgynevezett burner, azaz eldobható, kártyás butatelefon vásárlását, bár ez már szélsőséges megoldás annak, aki csak egy békés demonstrációra látogat ki.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.