Tech

A Samsung Galaxy Note20-ból is készül Ultra változat

A Samsung hagyományosan minden évben két csúcskészüléket, újabban csúcskészülék-családot dob piacra: tavasz elején az S-széria legújabb modelljeit, nyár végén pedig a Note készülékeket. A dél-koreai gyártó tavaly az S10-ből három modellt (S10e, S10, S10+) dobott piacra, még a Note10-ből a széria történetében először két modell debült: egy sima és egy plus típus. A Samsung idén az S20-ból ismét három verziót szállított, de a kompaktabb modellt leváltotta a brutálisnak mondható Ultra, ami többek között 100x nagyítással és 8K videók rögzítésének lehetőségével igyekezett a vásárlók kegyeibe férkőzni.

A Samsung Galaxy S20 Ultra sokkal többet tud, mint amire valójában szükségünk van
A képességei messze túlmutatnak a hétköznapi lehetőségeken, és olyan funkcióval is rendelkezik, amivel más okostelefon nem.

Egy szivárgásnak hála pedig kiderült, hogy idén a Note-ból is három változat készül: ismét lesz Note20, Note20+, és ebből a szériából is készül Ultra változat. Hogy a Note20 család esetében ez milyen extrém extrákkal fog járni, azt egyelőre nem tudni, de a Samsungnak valami komoly lehetőséggel kell előállnia, ha labdába akar rúgni az olyan újdonságok mellett, mint a frissen bemutatott Vivo X50 Pro, aminek a hátlapján már nemcsak egy hatalmas szenzor virít, de a kamera még egy beépített gimbalt is kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik