Tech

Milliárdos büntetés az Apple-nek, de a felhasználók csak aprópénzt kapnak vissza

Még 2017 végén robbant ki a botrány, miszerint az Apple szoftveresen visszafogja azon telefonok teljesítményét, amiknek elöregedett, hideg, vagy lemerülés közeli állapotba került az akkumulátora, ezzel biztosítva, hogy a telefonok ne kapcsolódhassanak ki teljesen váratlanul. Az eset napvilágra kerülését követően több ország felhasználó pert indítottak, köztük franciák is, és ennek hatására a helyi versenyhivatal (DGCCRF) 25 millió euróra (kb. 8,4 milliárd forint) büntette az almás céget.

Olcsón megúszta az Apple, hogy szándékosan lassította az iPhone-okat
A francia versenyhatóság büntetést szabott ki az almás cégre.

Emellett csoportos per indult az Egyesült Államokban is, ahol az Apple idén márciusban beleegyezett, hogy egy 500 millió dollárig terjedő keretből kártérítést fizessen ki azon érintett tulajdonosoknak, akik beadják igényüket. A legújabb fejlemények szerint az ügyben eljáró Edward J. Davila szövetségi bíró előzetesen jóváhagyta az Apple ajánlatát, és emellett még méltányosnak is nevezte a megállapodásban szereplő félmilliárd dolláros (~160 milliárd forintos) összeget.

A kifizetésekhez persze szükség lesz egy végleges jóváhagyásra is, ám a csoportos perhez csatlakozott, magukat megtévesztettnek beállító felhasználók ezt követően sem lehetnek felhőtlenül boldogok, hiszen átlagosan 25 dollár (~7000 Ft) illeti meg őket, ami elhanyagolható összegnek tűnik azon összeghez képest, amit új telefonra költöttek, miután az Apple elkezdte lassítani a régebbi mobilokat.

Kiemelt kép: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik