Már megszokhattuk, hogy Elon Musk nem fogja vissza magát Twitteren – most is ámokfutásba kezdett, ráadásul több témát is érintett, közülük az egyik miatt a Tesla részvényeinek ára jócskán csökkent a tőzsdén.
A modern polihisztor azzal indított, hogy szerinte most már vissza kéne adni az embereknek a szabadságukat, aztán megjegyezte, hogy a Tesla részvényei szerinte túlságosan magasak. Utóbbinak meglett az eredménye: 11 százalékkal csökkentek a Tesla részvényei a tőzsdén a poszt megjelenését követően.
Tesla stock price is too high imo
— Elon Musk (@elonmusk) May 1, 2020
Aztán Musk arról is értekezett, hogy el akarja adni az összes ingóságát, és nem akar birtokolni semmit. Ez már csak azért is érdekes, mert az elmúlt nyolc évben 100 millió dollárt költött összesen hét kaliforniai ingatlanra.
Musk korábban is felszólalt már a koronavírus-karantén ellen is, most megint kitért arra, hogy ideje lenne visszaadni az embereknek a szabadságukat. Az egész helyzetet fasisztának nevezte, és még az amerikai himnuszból is idézgetett.
Now give people back their FREEDOM
— Elon Musk (@elonmusk) May 1, 2020
Zárójelben közben megjegyezte, hogy a barátnője most nagyon mérges rá. Grimes állítólag hétfőn fog szülni, már azzal is vicceltek, hogy a gyereküket Influenzának nevezik majd el.
Főkép: Yasin Ozturk / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP