Tech

Elkészült az egymilliomodik Tesla

Elon Musk a Twitteren jelentette be, hogy cége legyártotta az egymilliomodik Tesla elektromos autót, és emellé egy képet is csatolt, amin a gyártó legújabb modellje, egy Model Y látható, méghozzá vörös színben. Az eredmény hatalmas mérföldkő a 2003-ban alapított cég számára, és a milliárdos ügyvezető egyben meg is köszönte alkalmazottainak a munkájukat.

A Tesla első nagyközönségnek szánt elektromos autója, a Roadster 2008-ban került forgalomba, tehát 12 év kellett ahhoz, hogy a vállalat elérje az egymilliós darabszámot, és bőven van rá esély, hogy a második millió ennél jóval hamarabb meglesz, hiszen a cég legújabb pénzügyi jelentése szerint csak idén 500 ezer jármű leszállítását tervezik. Ez a szám ugyan bőven elmarad a Toyota vagy a Volkswagen évi tízmilliós darabszámától, de így is hatalmas előrelépés a Tesla számára.

A gyártás felgyorsulásához persze nagyban hozzájárult, hogy a cég egyre több elektromos autója készül az Egyesült Államokon kívül. Tavaly gördült le az első kínai Tesla a sanghaji Gigafactory gyártósoráról, és a vállalat már készül arra, hogy újabb gyárat építsen Németországban, Berlin közelében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik