Tech koronavírus

A koronavírus sem tudta megállítani a zombikat

Az új koronavírus-járvány rengeteg szektort érzékenyen érint, amiből a videojáték piac sem marad ki, hiszen a nyárra tervezett mozifilmek premierjeinek eltolása mellett már tudunk olyan játékokról, amelyek megjelenése a jelenlegi helyzet miatt szintén el lett halasztva. Az eladásokon ugyanakkor egyelőre nem érződik a koronavírus hatása, hiszen az április 3-án megjelent, rengeteg zombit felvonultató Resident Evil 3 kapcsán máris bejelentette a programot kiadó japán Capcom, hogy mindössze öt nap alatt kétmillió példányt értékesítettek az 1999-es túlélőhorror újraalkotott változatából.

A járvány olyan szempontból volt hatással a játék eladásaira, hogy az eladás felét a digitálisan megvásárolta verzió adta, míg a másik millió a fizikai példányokat értékesítő kereskedőkhöz került, tehát az átlagnál jóval több játékos döntött úgy, hogy lemond a dobozos verzióról, és a Steamen vagy a PlayStation 4 és az Xbox One online boltjában vásárolja meg a Resident Evil 3-at.

Hiába telt el 21 év, Raccoon City tragédiája még mindig a frászt hozza ránk
Bő két évtized után a Resident Evil 3 is kapott egy teljes nagygenerált, és bár ez a feldolgozás nem lesz akkora klasszis, mint a Resident Evil 2 remake, azért így is érdemes a legtöbb horrorrajongó figyelmére.

A kétmillió példány szép eredmény 5 nap alatt, de elmarad a tavaly megjelent Resident Evil 2 remake számaitól, hiszen az előd a megjelenés első hetében hárommilliós eladást produkált. A csökkenés oka viszont nem feltétlenül a világjárvány eredménye, könnyen lehet, hogy inkább ahhoz van köze, hogy az idei Resident Evil feldolgozás minőség szempontjából nem hozta ugyanazt a szintet, mint a 2019-es második rész. Ahogy a tesztünkben is írtuk: a Resident Evil 2 megmutatta, hogyan kell modern formába ültetni egy húszéves remekművet, és ezt a magasra helyezett lécet a Resident Evil 3 nem tudta megugrani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik