Tech

A Huawei tavaly még a második legnagyobb mobilgyártó volt, de idén nagyot fordulhat a kocka

A Huawei a napokban online sajtókonferenciát tartott, melynek keretében betekintést engedtek a 2019-es évük eredményeibe. Habár a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború már tavaly is éreztette a hatásait, hiszen a cég többek között elvesztette a jogot, hogy használhassa a Google szolgáltatásait az okostelefonjain, ez a pénzügyi eredményekben még nem feltétlenül látszik. A Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója Yu Chengdong bejelentette, hogy a 2019-es évet 467,3 milliárd jüan, azaz 66 milliárd dollár bevétellel zárták, ami 34 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest.

Ezért nem akarja Amerika, hogy a kínai Huawei uralja az 5G piacát
Az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy elérje: szövetségesei hozzá hasonlóan tiltsák ki a kínai vállalatot a következő generációs, 5G-s mobilhálózatok fejlesztéséből.

Emellé a távközlési üzletágából 42,5 milliárd dollár bevétel származott, ami 3,8 százalékos növekedést jelent, míg a vállalati üzletágából származó árbevétel elérte a 12,8 milliárd dollárt, ami 8,6 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, a vállalat teljes globális árbevétele pedig összességében megközelítette a 123 milliárd dollárt, ami 19,1 százalékos növekedést a 2018-as évhez viszonyítva.

Mobilból a cég 240 milliónál is többet értékesített tavaly,

amivel éves viszonylatban a gyártók között a második legnagyobbak lettek, a Samsung mögött, az Apple-t megelőzve, és ezzel párhuzamosan 200 százalékkal növelték a leszállított laptopok, 170 százalékkal a viselhető eszközök, és szintén 200 százalékkal az okos audio eszközök mennyiségét.

Kérdés persze, hogy a jelentős növekedés 2020-ban tartható lesz-e. Az első hónapok eredményei egyelőre nem kedveznek a Huawei számára, legalábbis a fogyasztói üzletágban, hiszen a Strategy Analytics februári elemzése alapján a kínai cég a negyedik helyre esett vissza a gyártók versenyében, lévén a telefonjaik értékesítése 70 százalékot zuhant a tavaly februári eredményekhez viszonyítva. Ennek jó eséllyel köze lehet ahhoz, hogy a vállalat korábban rendkívül népszerű csúcskészülékei már egytől egyig Google szolgáltatások nélkül kerülnek forgalomba.

Huawei P40 Pro: egy oka van, miért nem ez a legjobb androidos telefon
Ha lennének rajta Google-szolgáltatások, ez lenne a legjobb androidos mobil. Így viszont csak keveseknek ér meg 400 ezer forintot.

Ennek következtében a tavaly októberben debütált Mate 30 telefonok csak jókora csúszással kerültek forgalomba Európában, és az április 7. óta kapható újabb széria, a P40 termékcsalád esetében is kérdéses, hogy a vevők – főleg a koronavírus-járvány közepette – mennyire lesznek fogékonyak olyan készülékekre, amiken ugyan Android operációs rendszer fut, de nincs rajtuk Play Áruház, és hiányoznak a különböző Google szolgáltatások is – ezzel a problémával külön cikkben foglalkoztunk részletesebben.

Erre készüljön, ha most venne új Huawei telefont
Azért fontos odafigyelni, mert a Huawei diadalmenetét csúnyán beárnyékolja, hogy az Egyesült Államok tavalyi szankciójának következtében már nem használhatják a Google szolgáltatásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik