Tech koronavírus

Korlátozhatja az üzenetek továbbítását a Facebook

A korábban több alkalommal is hiteles előrejelzéseket közzétevő Jane Manchun Wong nevű fejlesztő szerint a Facebook újabb eszközzel venné elejét a Messengeren keresztül terjedő dezinformációs kampányoknak és körleveleknek. A fejlesztő a csevegő forráskódjában talált arra utaló jeleket, hogy hamarosan korlátozva lesz, hány beszélgetésbe továbbítható egy üzenet. Egészen pontosan legfeljebb öt másik chatablakba lehet továbbküldeni majd adott sort, linket, fotót.

A közösségi oldalnak eddig is nagy gondot okoztak a széles körben terjedő álhírek, kamukörlevelek, és ugyan a csevegőben hozott korlátozásokkal teljesen megállítani nem tudják a robotokat, lassíthatnak a dezinformáció terjesztésén, és persze a levélszemetet is ritkítaná. Az ilyen intézkedéseken most főleg nagy a fókusz, hiszen a koronavírus-járvány miatt ellepték az oldalt a csalók és a hiteltelen információk.

A hírt a Facebook is kommentálta, a cég szóvivőjének elmondása szerint valóban dolgoznak a beállításon, de még erősen az elején járnak a fejlesztésnek, csak később kezdik tesztelni is. Így még egy kis időbe beletelik majd, mire a felhasználóknál is életbe lép.


Nem csak önt vették be rejtélyes beszélgetésekbe a Messengeren
Több magyart is céloz egy új spam-kampány.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik