Tech

Kudarccal végződött az Android-atya nagy ötlete

Három éve mindenki nagy reményekkel várta, hogy mivel  próbálja felrázni az okostelefon-piacot Andy Rubin, aki 2005-ben eladta az Androidot a Google-nek. A mérnök utána még évekig dolgozott az operációs rendszeren, majd 2013-ban távozott a keresőóriástól.

2015-ben bejegyzett Essential Products nevű új cége 2017-ben mutatta be moduláris készülékét, amivel kapcsolatban többen is sejtették, hogy egy igazi iPhone-gyilkos csúcsmobil lesz. Az Essential Phone bár egy valóban megnyerőnek tűnő készülék volt, gondok adódtak a csúszásokkal, a gyenge eladási számokkal, és alapjában a véve a márka nehezen tudott teret nyerni magának olyan erős konkurensek mellett, mint az Apple, vagy a Samsung. Tavaly év végén újabb készülékről jelentek meg koncepciók, a Project GEM-ről, ami végül nem kerül piacra soha.

Aki követte az eseményeket, azt nem is érheti olyan nagy meglepetésként a legfrissebb hír, hogy az Essential végleg lehúzza a rolót.

A cég blogposztban jelentette be, hogy a Gemet nem tudják szállítani a megrendelőknek, az Essentialt pedig bezárják.

A mindössze három évig működő projektnek bizonyára az sem tett túl jót, hogy Andy Rubin az utóbbi hónapokban leginkább szexuális zaklatásokról szóló botrányaival került be a hírekbe, miután egykori felesége pereskedni kezdett.

Nagy beégés lehet a forradalminak kikiáltott csúcsmobil
Úgy néz ki eladósorba került az Essential.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik