Tech

Nagyon furcsa mobilt mutatott az Android atyja

Az Android atyjaként ismert Andy Rubin hosszabb visszavonulás után az Essential nevű, forradalminak kikiáltott moduláris mobillal próbált meg visszatérni a mobilpiacra, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A cég láthatóan nem adja fel, Rubin a Twitteren közzétett pár beszédes képet, amiken vélhetően egy következő Essential mobil látható.

Egyelőre annyit lehet leszűrni a felvételek alapján, hogy most extravagáns külsővel szólítanák meg a felhasználókat. A szokatlan készülék egészen keskeny és hosszúkás, ami azért is furcsa húzás, mert az iparban épp a hajtogathatós, táblagépként is használható monstrumok felé mutat a trend.

A hosszúkás, Project GEM kódnév alatt fejlesztett mobil specifikációiról egyelőre semmit nem tudni. Annyi még látszik, hogy a futtatott appokat amolyan kártyás elrendezésben jeleníti meg, kimondottan nagy gombok kerülnek rá és ujjlenyomat-olvasót is kap hátulra. Alul felfedezhető egy kameraegység. A festés fényes finist kap, a színek másképp mutatnak majd a különböző szögekből.

Az XDA Developers által kiszúrt kódrészletek szerint a Gem érintésre aktivál egy hangasszisztenst is, a kód „ujjlenyomatos walkie talkie”-ként említi a fejlesztést. Kihámozták továbbá, hogy nagy valószínűséggel Android fut majd rajta és egy Qualcomm Snapdragon 730 csip kerül bele, így egy középkategóriás mobilnak tervezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik