Mobil

Kedden jön az iPhone-gyilkos csúcsmobil

Már nem kell sokat várni, hogy az Android atyja leleplezze új mobilját. A pletykák szerint egy igazi iPhone-gyilkos csúcsmobil lesz: kávák nélkül, moduláris kialakítással.

Hamarosan kiderül, mivel próbálja felrázni az okostelefonpiacot Andy Rubin, aki 2005-ben eladta az Androidot a Google-nek. A mérnök utána még évekig dolgozott az operációs rendszeren, majd 2013-ban távozott a keresőóriástól.

2015-ben bejegyzett Essential Products nevű új cége május 30-án mutatja be moduláris készülékét, amivel kapcsolatban többen is sejtik, hogy egy igazi iPhone-gyilkos csúcsmobil lesz. Rubin a Twitteren jelentette be a közelgő dátumot, azt ígérve, hogy valami igazán nagy dologra számíthatunk.

Sokáig kérdéses volt, hogy az eszköz Androidot futtat-e, ezt azóta Eric Schmidt, az Alphabet vezérigazgatója megerősítette. Januárban a Bloomberg arról írt, hogy a mobilnak fémháza, illetve kerámiabevonatos hátlapja lesz, és hogy a cég éppen olyan mágneses csatlakozón dolgozik, amin keresztül nem csak az akkumulátort lehetne tölteni, de egyben lehetővé tenné, hogy kiegészítőkkel bővüljön az eszköz.

Az Essential egy sejtelmes fotót is közzétett a mobilról, ami hasonlóan a Samsung Galaxy S8 és az LG G6-hoz rendkívül vékony kávákkal, és lekerekített szélű kijelzővel várható, ráadásul az iPhone 7 Plus kijelzőjénél is méretesebb lehet. A képen kivehető, hogy a készülék tetején egy fura alakú kiegészítő látható, ami feltehetően egy csatlakoztatható kamera.

Rubin nemrég egy olyan tweetet tett közzé, amin 360 fokos kamerát tesztelnek az Essential szakemberei. A cég csütörtökön erősítette meg, hogy valóban a készülő okostelefonban fog helyet kapni a hardver, és mivel az idei mobilgyártók közül már egyre többen fordulnak a kiterjesztett és a virtuális valóság felé, ez nem lenne meglepő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik