Tech

Még a Sony sem tudja, mennyibe fog kerülni a PlayStation 5

Az idei év fontos mérföldkő lesz a videojátékok világában, hiszen a konzolok piacán generációváltás történik: 2020 végén az Xbox One termékcsaládot leváltja az Xbox Series X, míg a PlayStation 4-et a PlayStation 5 követi. Az Xboxokat gyártó Microsoft tavaly már le is rántotta a leplet az új konzoljának külsejéről, azt viszont még mindig nem tudjuk, hogy a PS5 hogyan fog kinézni. Iparági pletykák szerint február folyamán fellebben a fátyol a dizájnról, ugyanakkor azt még a Sony sem tudja, hogy mennyiért fogják árulni a következő generációs játékgépüket.

Az idén érkező játékgép hivatalos logója. Fotó: SIE

Hiroki Totoki, a vállalat pénzügyi vezetője a harmadik negyedéves pénzügyi jelentése kapcsán beszélt arról, hogy egyelőre még nincs értelme beszélni arról, hogy mennyiért fogják kínáló az év végi ünnepi szezonban érkező konzolt. Hiroki kiemelte, hogy remgeteg szempontot kell figyelembe venniük, ügyesen kell egyensúlyozniuk, és célként azt határozta meg, hogy a PS5-nek nyereségesnek kell lennie, de nem azonnal, hanem a teljes élettartama alatt, ami ebben az esetben akár 7-10 évet is jelenthet.

Bár erről nem esett szó, az is nyilvánvaló, hogy a Sony konzoljának árát nagyban befolyásolhatja, hogy a konkurens Microsoft mennyiért kínálja majd a saját portékáját, így könnyen elképzelhető, hogy mindaddig nem lesz hivatalos bejelentés, amíg a redmondi cég el nem árulja az Xbox Series X várható árát – erre pedig leghamarabb a nyáron esedékes E3 játékexpo keretében van esély.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik