Tech

Ennyit költenek a magyar fiatalok mobilozásra

Havonta átlagosan 4700 forintot költenek mobiltelefonálásra, internetezésre a fiatalok – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A legtöbben, a megkérdezettek 22 százaléka 2 ezer forint alatti összegből letudja a mobiltelefonálást, 12 százalékuk viszont több mint 10 ezer forintot fordít erre. A döntő többség azonban ahol lehet, ott az ingyenes wifit használja. A 19-29 évesek 96 százalékának van okostelefonja, a fiatalok 24 százalékával pedig már előfordult, hogy ellopták tőle a mobilját vagy elvesztette azt.

Szinte minden fiatalnak van érintőképernyős okostelefonja: az idei első negyedévben a 19-29 éves korosztály 96 százalékának volt ilyen eszköze, ami emelkedést jelent a 2015 utolsó negyedévében mért 83 százalékos arányhoz képest – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az okostelefon-tulajdonosok

negyedének, 24 százalékának lopták el a telefonját vagy vesztette azt el.
Jelentős különbségek

A fiatalok havi átlagban 4700 forintot költöttek a mobilhasználatra, de jelentős különbségek vannak az összegekben. A fiatalok 22 százaléka például kevesebb mint 2 ezer forintból letudta a telefonálást havonta, 34 százalékuk már 2-4 ezer forintot költött rá, 23 százalékuknál 4-7 ezer forintra, míg 19 százalékuknál 7-10 ezer forintra rúgott a számla. Az érintettek 12 százalékának pedig 10 ezer forintnál is többe fáj havonta a telefon.

Fotó: GODONG / BSIP

A diákoknál az átlagos számla 3400 forint volt, a dolgozó fiatalok esetében már 5400 forintra kúszott fel az összeg. A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok többsége – 62 százaléka – saját magának gazdálkodja ki a telefonkiadásokat. A válaszadók 13 százaléka kap mástól valamennyi támogatást telefonköltségekhez, például a szülőktől, 25 százalékuk számláját pedig teljes egészében más fizeti.

Netre fel!

Az idén már sokkal többen használják a mobilinternetet: a 2015-ös 61 százalékról 82 százalékra emelkedett az arányuk. A felmérés szerint a fiatalok 76 százaléka ahol lehet ott wifivel, egyébként pedig mobilnettel szörföl a neten, ez jelentősen meghaladja a négy évvel korábbi 57 százalékot. Míg 2015-ben a fiatalok 35 százaléka mondta azt, hogy kizárólag wifiről netezik, az idei első negyedévben ez már csak 17 százalékukra volt igaz. A kizárólag mobilnetet használó fiatalok aránya szintén emelkedett: 4 százalékról 6 százalékra.

Az online megoldások a pénzügyek intézésekor is egyre népszerűbbek: a K&H mobilbankos alkalmazása idén május végén 245 ezer aktív felhasználónál járt, ami 60 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A mobilbankolók körében a legnépszerűbb az átutalás és az egyenleglekérdezés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik