Tech

Gondolatolvasásra készül a Facebook

Igazi sci-finek tűnik, de nincs már olyan messze a technológia, mint gondolnánk: a Facebook olyan agy-számítógép interfészeket fejleszt, amelyeket később használni tud hordozható eszközök gyártására – olyanokéra, amik kiterjesztett valóságot használnak, és feleslegessé tehetik a tabletek és telefonok létezését.

Persze ez még nagyon gyerekcipőben jár, de az interfész technológiája már megvan. A közösségi oldal még 2017-ben jelentette be, hogy a Building 8 nevű kutatólaboratóriuma dolgozik rajta. A fő cél akkor az volt, hogy a Facebook olyan rendszert gyártson, ami képes csupán az agyunk használatával gépelni, nagyjából 100 szó volt a cél percenként.

Ez ötször több, mint amennyit egy átlagos ember a telefonján ugyanennyi idő alatt le tud gépelni.

A jelenlegi agy-számítógép interfészek tudják ezt a technológiát (bénult betegekkel már létezik is), de egyelőre csak úgy hatásos, ha a koponyára szerelt interfésszel dolgozik az ember. A Facebook olyat tervez kifejleszteni, amit non-invazív eljárással is lehet használni.

Forrás: AFP

A kutatás pedig nagyon jól halad, igaz, még mindig nem non-invazív eszközökkel: a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Facebooknak dolgozó kutatók (akik egyébként a Kaliforniai Egyetemen kutatnak) három epilepsziás beteg agyába ültettek elektródákat, majd különböző kérdéseket tettek fel nekik. A kérdésekre sikerült mindössze gondolatokkal válaszolni, méghozzá úgy, hogy ezek a gondolatok megjelentek egy képernyőn írott szövegként – persze nem mind, de az algoritmusoknak sikerült dekódolniuk néhány igazán egybefüggő mondatfoszlányt is.

Persze a Facebook elismerte, hogy még nagyon sokat kell fejleszteniük a módszeren, és a végső cél egyértelműen az, hogy viselhető eszközökként tudjanak így “fordítani” – de az eredmény már most ígéretesnek tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik