Ön a Parmenidész Alapítvány kognitív kiválóság programjának egyik kidolgozója és oktatója, ami gyakorlatilag egy újfajta gondolkodásra tanítja a kurzus résztvevőit. Tudna erről bővebben mesélni? Mit tanítanak, mi a célja?
Az életet jelenleg az teszi nehézzé, hogy bonyolultan összetett, nagyon komplex. Az emberek nincsenek felvértezve, hogy ezzel megfelelően bánjanak, sem a politikusok, sem a cégvezetők, sem a kutatók, azért, mert ehhez diszciplínákon átívelő gondolkodásra lenne szükség. Münchenben a munkatársaimmal elgondolkoztunk azon, mekkora szükség lenne egy olyan tantervre, ami ezt a hiányt valahogy megpróbálja befoltozni. Rájöttünk, hogy vannak olyan gondolkodási mintázatok, amelyek ugyan konkrétan mindig egy bizonyos diszciplínán belül születtek meg, de sikeresen átvihetők másikba is.
Vegyünk például egyet, ami a biológiából ered: az adaptív radiáció koncepciója. Ez például akkor jelenik meg, amikor kialakultak a többsejtű szervezetek nagyjából 560 millió évvel ezelőtt, és robbanásszerűen a lehető legkülönbözőbb élőlények jöttek létre. Amikor elkezdtek betöltődni az életterek, a versengés kiélesedett, és a gyengébbek eltünedeztek. Elkezdte kiszorítani egymást a sok szereplő.
A séma ugyanígy alkalmazható az ipari termékekre is, nagyon érdekes elemzéseket olvashatunk például a bicikli törzsfejlődéséről. Egy holland kutatócsoport ki akarta ezt elemezni, és rájött, hogy meg kell alapítania a biciklik rendszertanát. Először megcsinálták a biciklik morfológiája, alaktana alapján, mintha élő szervezetek lennének. Utána megvizsgálták, hogy a különböző rendszertani kategóriákba tartozó biciklikből mennyit adtak el. Meg lehet figyelni, hogy ahogy telik az idő, meddig él egy biciklitípus – ugyanolyan adatsorok jönnek ki, mint az őslénytanban.
Ha jól tudom, 24 gondolkodási mintát választottak ki. Mi alapján esett a választás ezekre?
Ezek jöttek ki a munkacsoportból, pillanatnyilag megelégedtünk velük. Úgy szoktam mondani, hogy egy mentális túlélőcsomagot csináltunk, amit a mai világban mindenkinek ismerni kellene. A küszöbén állunk annak, hogy egy elitegyetemet hozzunk létre Münchenben, és a tanterv nagyjából a kognitív kiválósági programra fog épülni.
A Parmenidész Alapítvány abba az irányba is elindult, hogy olyan új, mesterséges intelligenciára épülő digitális technológiákat fejlesszen, amelyek megsokszorozzák az emberi teljesítőképességet, és nem helyettesítik.
Az Alapítványnak van egy mesterséges intelligenciát használó üzleti programja is.
A komplexitással való bánásmód teszi nehézzé a stratégiai tervezést is. Az Eidos program koncepcióját a Parmenidészt alapító Albrecht von Müller találta ki. Ő egy filozófus, rendszeres tagja volt a hidegháború utáni német atomfegyver-leszerelési tárgyalásoknak. Elgondolkozott azon, hogy vajon miért működnek olyan rosszul a bizottságok, és rájött arra, hogy valószínűleg tud segíteni: kell valami, ami elviszi a társaságot a problémától a lehetséges megoldásokig, aztán a megoldások követéséig.
Képzelje el, hogy a feladat az: csináljon koncepciót a jövő múzeumára, az épületre, a kiállításokra, mindenre. Egy csomó döntéssel találja magát szemben. Hol épülhet meg a múzeum? Mekkora pénz áll rendelkezésre hozzá? Milyen diszciplínákat vonjanak be a berendezéshez? Ez nagyon sok dimenzióját jelenti a problémának. Meg kell nézni, hogy az egyes dimenziókhoz tartozó lehetőségek segítik vagy gátolják egymást. Ezen páronként végigmegy az ember, egy nagy táblázatot kap, amiben egymást erősítő és gyengítő hatások vannak benne.
Ennyi adatot emberi ésszel lehetetlen feldolgozni.
Erre való a számítógép. Az Eidosban megoldásként a legkülönbözőbb lehetséges stratégiákat kapjuk, ezeket kivetíti a program egy domborzati térképre, ahol a dombok tetején a legkevesebb belső ellentmondást tartalmazó megoldásokat lehet látni. Ez azért fontos, mert az ember ösztönös mozdulata a döntéshozásnál az, hogy az egyik stratégiából ez tetszik neki, a másikból az, összeollózza és így készít megoldást. Ez a stratégia is biztos megvan valahol a térképen, csak általában a két hegycsúcs közötti Mariana-árok fenekén.
De nem lehet mindenre felkészülni, vannak olyan események, amiket nem látnak előre.
Persze, egy aszteroidabecsapódást is bele lehet tenni, de minek? Természetesen ez az eszköz sem fog mindent megoldani. Ahogy az alapító mondani szokta: „a fool with a tool remains a fool”. Tehát egy hülyének a kezébe adva a legjobb eszköz is hülyeségeket fog csinálni. Az a kérdés, hogy kiket gyűjtenek össze a munkára, általában kellenek ide a szakértő munkatársak és a döntéshozók is.
Magyarországon nagyon nagy problémák adódnak abból, hogy gyatra a stratégiai tervezés. Itthon kétféle reakció van az ilyesmire: most rosszul megy a cégnek, ezért erre nincs pénz, vagy most jól megy a cégnek, ezért ez felesleges. Pont fordítva kéne.
Mit gondol, csak le vagyunk maradva, vagy abszolút ellenállást tapasztalnak itthon?
Mind a kettő, a kettő egyvelege. Nem tudom igazán, hogy mi lenne az a pont, amivel el lehetne indulni. Nelson Mandela első kormánya az Eidos elődjével dolgozott Albrecht moderálásával. Az összes miniszter ott ült bezárva, és együtt kellett dolgozniuk. Tessék elképzelni, hogy mennyire eltér ez attól, ami itt van. Úgy érzem, hogy zsákutcában vagyunk.
Nemcsak ilyen témában használja az alapítvány egyébként a mesterséges intelligenciát: van egy orvosdiagnosztikai programuk is, az Ada. A rendszer célja az, hogy a beteg a tünetei beírása után kapjon néhány valószínű diagnózist, amivel orvoshoz fordulhat. Ha az orvos ismeri a rendszert, akkor egy csomó dolgot már tudni fog, ezzel iszonyatos mennyiségű időt és energiát takarít meg. Az embereket nem utalják be olyan vizsgálatokra, amelyekre semmi szükségük. Ez óriási nyereség!
Az Ada nagyon fontos még a ritka betegségek felismerésében. Mivel afelé megyünk, hogy a rendszer egy globális adatbázissal tudjon dolgozni, hamarosan gyakorlatilag dr. House tudásával lesz felvértezve, mert olyan ritka betegségeket fog ismerni, amivel nem biztos, hogy minden egyes orvos találkozik. Globálisan még a ritka sem olyan ritka.
Nemcsak ritka betegségek vannak, hanem újak is, amelyek a klímaváltozás eredményeképpen jönnek létre, vagy úgy, hogy egy adott helyen újak, vagy teljesen ismeretlenek. Az új betegségek monitorozása nagyon fontos. Ha valaki ezekre utaló tüneteket ír be az Adába, és a rendszer össze van kötve az adott ország egészségügyi szolgáltatójával, azonnal riadóztathatja a rendszert, hogy itt egy olyan járvány is megjelenhet, ami soha sem volt addig az országban.
Mennyire távoli jövő az, hogy az országok egészségügyi szervezetei össze legyenek kötve ezzel az applikációval, és rutinszerűen használják az egészségügyben?
Furcsa módon valószínűleg a nehéz helyzetben lévő országok fognak először rákapni. Nem tudom, tudnak-e róla, de volt idő, amikor Magyarországon sokkal jobb volt a mobiltelefon-ellátottság, mint Angliában. Hogy miért? Mert itthon nem volt annyi vonalas telefon, és egyszerűbb volt mobilt venni, mint kihúzni a vezetékeket, mondjuk, a hegyre. Ugyanilyen alapon várható, hogy bizonyos kevésbé fejlett országok lesznek az első lelkes jelentkezők. De ennek sokkal szélesebb körben kellene zajlania. Ki lehet számolni, mekkora betegségszint kell egy országban ahhoz, hogy összeomoljon a gazdaság. Ezt nem szabad félvállról venni, a kórokozókat nem lehet kerítéssel megállítani.
Most nagyon hot topic az adatvédelem. Hogyan lehet egy ilyen appnál biztosítani, hogy az érzékeny adataimat ne használják fel olyan célra, amire én nem adtam engedélyt?
Ez egy nagyon jó kérdés, van rá egy durva válaszom: olyan országokban kezdték először az Adát használni, ahol alacsonyabb volt az adatvédelmi küszöb, különben soha sem lehetett volna elindítani. Amikor látszott, hogy mennyire hasznos, akkor kezdték el más országokba vinni. Valóban vigyázni kell az adatvédelemre, de ha valami megéri, akkor a jogot is hozzá kell igazítani, ez az igazság.
Az Ada velem kommunikál, meg azokkal az orvosokkal, akiknek én megengedem. Legitim csatornákat használ, amik az app nélkül is működnek, csak rosszul. Az Ada név nélkül tud küldeni adatokat adott esetben a járványtani vonatkozásokról. Ezt már nem is tagadhatja meg senki, mert országos érdek. Nem titkolhatom el, ha súlyos fertőző betegségem van. Börtönbe lehet miatta kerülni.
Az Eidos és az Ada-féle fejlesztések azok, amik nem helyettesítik az embereket, hanem komolyan segítik és hatékonyabbá teszik őket. Szimbiózisra van szükség, és nem arról kell beszélni, hogy ki szorítson ki kit.
Ugyanígy a demokráciában is segíthet a modern technológia, ha jól tudom, ezzel is foglalkoznak.
Nagyon nehéz időszakot élnek a bolygó politika rendszerei. Az emberek egy része úgy érzi, nem igazán vesz részt a politikában, az, hogy négyévente egyszer elmegy szavazni, édeskevés. Az intelligens emberek tudják, hogy nem lehet egybites válaszokat adni bonyolult problémákra, de frusztráltak attól, hogy a komplex gondolkodás nagyon sok esetben nem jelenik meg a politikában. Öngerjesztő folyamattá válik ez a fajta degradáció, leegyszerűsödés, és egyben erőszakossá válás. Ha már itt van az internet, akkor miért nem használjuk igazi konzultációkra, ahol adott esetben részletesen kidolgozott alternatívákat lehet kínálni?
Gondolja, hogy politika oldaláról van erre igény?
Általában nincs. És itt azért nem babra megy a játék. Nagyon sokan mondják azt, és én is elég pesszimista vagyok: lehet, hogy néhány évtized múlva az általunk ismert technológiai civilizáció megszűnik létezni. Ez azt jelenti, hogy valahol a neolitikum és a középkor közötti állapotba süppednek vissza a megmaradt emberi populációk. A politikai instabilitás, a gazdasági instabilitás, és a klímaprobléma összeadódnak, és ha nagyon szerencsétlen kölcsönhatásokkal jönnek össze, akkor végünk van. Ami azért baj, mert a magas szintű technológia fenntartásához a magas szintű technológia kell. Ezt már elértük egyszer alulról felfelé, de az út el van vágva. Ha az aljára visszaesünk, már valószínűleg nem lehet még egyszer feljönni, mert a könnyen hozzáférhető források jórészt kimerültek.
Ez lehet az egyik oka annak, hogy miért nem tudunk a Tejútrendszerben más civilizációkról. Ez a Fermi-paradoxon: lehet, hogy a civilizációk élettartama annyira véges, hogy teljesen mindegy, hány értelmes faj lakja a környékünket, annyira ritka lesz az éppen már és még kommunikálni képes civilizáció, hogy jó eséllyel nem fogunk tudni beszélgetni.
Nem nehéz elképzelni, hogy az összeomlás felé tartunk, amikor még ma is téma, hogy probléma-e a klímaváltozás.
Igen, ha ennyire nem gondolkozunk hosszú távban, akkor egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy tudjuk, mi lesz a vége a dolognak. De én meg vagyok róla győződve, hogy minden ilyen fejlesztés, amiről ma beszélgettünk, az emberi gondolkodás hatékonyságát segíti, az biztos, hogy az esélyeinket is növeli. Egyáltalán nem hasztalan, ha az embereknek a nemlineáris rendszerekről legalább elképzeléseik vannak, és ezzel visszakapcsolódunk a kognitív kiválósági programhoz. Gondoljunk bele: a középiskolában nem tanul senki nemlineáris rendszerekről. Negyvenéves cégvezetőknek kell elmondani, hogy ha exponenciálisan növekszik egy folyamat, adott esetben az egész rendszer hirtelen átbillenhet egy másik – alkalmasint igen kellemetlen — állapotba – de hát ezt kevés helyen tanítják, pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy ilyen van.
Érdemes lenne ezt nemcsak felsővezetői és doktoranduszi szinten, de az alapoktól, középiskolában is tanítani?
Igen, de ez nem jön magától. Valóban új tantervekre van szükség, de nem úgy, ahogy általában értik, hanem úgy, hogy az életbevágó modern ismeretek egyszerűsítésével kéne felvértezni az embereket. Nem azzal, hogy mikor volt pontosan – mondjuk – a vesztfáliai béke, ez ehhez képest nem érdekes.
Lexikális tudásra nincs szükség? Végül is arra ott van már az internet, bármit kikereshetünk.
Igen, ez igaz, de valamivel kapcsolatban meg kell tanulni gondolkodni. Amikor folyamatokat tanulunk, akkor is jó, ha valós lexikális ismereteken keresztül tanítjuk mintegy melléktermékként, megvan az a megnyugvásunk, hogy konkrétumokról is szó van. De valóban: a hangsúlynak máshol kellene lennie.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
