Tech

Több százezer magyar mobilját fertőzték meg

A Check Point kiberbiztonsági cég vizsgálata szerint több mint 25 millió androidos eszközt fertőzött meg a nemrég felfedezett Agent Smith néven emlegetett kártevő. A szakemberek szerint a vírus kínai eredetű, és egy internetes cég terjeszti, amely kínai fejlesztők alkalmazásainak külföldi piacra való lokalizálását és terjesztését segíti. A fertőző kódot rejtő szoftvereket a 9Apps nevű alkalmazásbolton keresztül teszik elérhetővé, ami népszerűnek számít az ázsiai piacokon. (Érdemes megjegyezni, hogy androidos készülékekre mindig csak a hivatalos Google Play áruházból telepítsünk programokat, de még ott is nézzük meg alaposan az értékeléseket és ellenőrizzük le a fejlesztőt.)

A malware azért különösen veszélyes, mert a mobilra jutva az ártalmatlan appokba is kártékony hirdetéseket ékel be, így a felhasználó még több reklámmal szembesül. Ezeket megnyitva a bevételek a malware fejlesztőinél landolnak. Azt egyelőre még nem bizonyították a vizsgálatok során, hogy a felhasználók adatait is lopná a vírus.

Összesen több mint 25 millió eszköz érintett világszerte, főleg India, Bangladesh és Pakisztán területén használt mobilok érintettek, de a statisztikák aggasztóak, mert

a top 10-es listán ott van Magyarország is, 282 826 fertőzött mobillal.

A biztonsági szakértők arra utaló jeleket is találtak, hogy a fejlesztők a Google Play áruházba is próbálták bejuttatni a kártékony kódot egyszerűbb formában, de a Google még idő előtt észrevette a gyanús tevékenységet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik