Tech

A Huawei visszakaphatja az Androidot

Ahogy szombaton is beszámoltunk róla, Donald Trump amerikai elnök változtatott álláspontján, és eltörölte a Huawei ellen hozott szankciók egy részét, amik megakadályozták, hogy az amerikai cégek kormányzati engedély hiányában technológiákat és komponenseket szállíthassanak a Huaweinek. Igaz, a feketelistán még ott van a kínai vállalat.

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, illetve az Európai Uniót összefogó G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján derült ki, hogy az Egyesült Államok és Kína ismét megkezdi a kereskedelmi tárgyalásokat, és az amerikai cégek folytathatják üzleti kapcsolatukat a kínai telekommunikációs óriással.

Ugyan az elnök név szerint nem nevezte meg a Google, Qualcomm, Intel cégeket, erősen utalt rájuk. „Amit alkottunk a Szilícium-völgyben, az elképesztő, és senki nem tudja ezzel felvenni a versenyt. Az amerikai cégek árusíthatnak felszereléseket a Huaweinek, amennyiben a tranzakció nem jelent nemzetbiztonsági fenyegetést.”

A Huawei saját rendszere 60%-kal gyorsabb az Androidnál, és más gyártók is szemeznek vele
Könnyen lehet, hogy a kínai cégnek köszönhetően alakul át az évek óta kétpólusú mobilpiac.

Míg az kérdéses, hogy az enyhítés vonatkozik-e a Huawei által fejlesztett 5G hálózati technológiákra, az biztos, hogy a Google operációs rendszerének esetében adott a lehetőség, hogy a keresőóriás a jövőben ugyanúgy biztosítson licenceket a teljes értékű Androidhoz, mint a tiltás előtt. A cég egyelőre még nem adott ki hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban.

A találkozón Trump több engedményt is tett, többek közt abba is belement, hogy bevegyék a klímakérdést a G20 zárónyilatkozatába. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért változtatott álláspontján, ahogy azt sem, hogy milyen hatással lesz az embargó feloldása.

Ugyan a tiltás a gyakorlatban még nem lépett életbe a 90 napos haladék miatt, arra elegendő volt, hogy a Huawei nagy erőket mozgósítson a fejlesztések sürgetésére. A tiltás kapcsán árulták el, hogy már ősszel megjelenhet saját operációs rendszerük. A korlátozás feloldásával viszont ismét adott lehet a lehetőség, hogy a megszokott Androidot telepítsék okostelefonjaikra, a kérdés, hogy ragaszkodni fognak-e ezután is a HongMeng OS-hez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik