Tech

Ennyire közelről még nem láttuk a veszélyes aszteroidát

Korábban a témában:

Soha ilyen közel még nem keringtünk aszteroida körül, mint ahogyan most az OSIRIS-REx megközelítette a Bennut: a legfrissebb fotója 690 méterrel a felszín fölött készült, méghozzá június 13-án. A NASA kutatói most hozták nyilvánosságra a képet, jól látszik rajta az aszteroida legnagyobb sziklája a déli féltekén.

Az 500 méter átmérőjű Bennu igen kivételes objektum: a szakértők úgy vélik, hogy az aszteroida összetétele többé-kevésbé állandó maradt a Naprendszer megszületése óta – írja a Wired. Az égitest vizsgálata és a Bennuból vett minták ezért sokat segíthetnek a kutatóknak abban, hogy jobban megértsék rendszerünket. „Az aszteroida története a Naprendszer története is” – nyilatkozta korábban Bashar Rizk, aki az OSIRIS REx projekt egyik szenior kutatója. „Ha megértjük a Bennut, akkor megértünk valami nagyon fontosat a Naprendszerünkkel kapcsolatban is.”

Fotó: NASA

A Bennu egyébként egy potenciálisan veszélyes objektum a Földre nézve, mert pályájának vannak pontjai, amelyek összeérnek a Föld keringési pályájával. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy valójában megtörténik az ütközés, és ha így is lenne, arra csak a 22. században kell számítani – de ez a misszió most segíthet megelőzni a katasztrófát, ha mégis megtörténne.

Az OSIRIS-REx misszió kutatói szerint a szonda egészen augusztus közepéig marad ilyen távolságra a kisbolygótól, addig a feladata az, hogy minél jobban feltérképezze a felszínét.

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73424114, Heller Ńgnes filozůfus NŠdas Pťter Ūrů 70. szŁletťsnapjŠn a Sanoma budapesti kŲzpontjŠban, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Kornis Mihály: Szeretlek, Heller Ági

A pénteken elhunyt, világszerte elismert filozófus kilencvenedik születésnapjára írt szöveggel emlékezünk Heller Ágnesre. Az író szerint a nagy magyar gondolkodó megvehetetlen és megalázhatatlan volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73907887, BarnŠk LŠszlů szŪnťsz ťs Horgas ŃdŠm koreogrŠfus., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.