Tech

Ezt árulja el az univerzumról a kozmikus hóember

A New Horizons legutóbbi célpontjáról, az Ultima Thuléről még januárban érkeztek vissza az első fotók, azóta a NASA kutatói már rengeteg adatot elemeztek vele kapcsolatban. A kisbolygóról szóló első kutatást most hozták nyilvánosságra.

A New Horizons 3540 kilométerre közelítette meg a középkori irodalomban szereplő „távoli szigetről” elnevezett aszteroidát. Számítások szerint az a

űrszonda sebessége az Ultima Thuléhoz viszonyítva másodpercenként mintegy 11 kilométer volt. A Naprendszer e Naptól távoli térségének kutatása azért olyan fontos a tudósok számára, mert itt megmaradtak a 4,5 milliárd évvel ezelőtti állapotok.

Fotó: NASA

A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az objektum 2 különböző kisbolygóból jött létre, és 30 kilométeres az átmérője. Az alakjuk hasonlít egy kicsit a Szaturnusz holdjaira, az Atlasra és a Panra, de ezen kívül nem láttunk még ehhez hasonló objektumot a Naprendszerben.

Az MU69 két része nem összeütközött, hanem nagyon lassan tapadt egymáshoz, kutatók szerint valószínűleg nem több, mint néhány méter per szekundum sebességgel. A találkozásuk egyik objektumban sem okozott kárt, nem látszik repedés, sem letört darabok. Ilyen találkozás ma már nagyjából lehetetlen lenne, valószínűleg akkor történt meg, amikor a Naprendszer keletkezett, és az a törmelékfelhő, amelyből a bolygók és kísérőik kialakultak, darabjaira esett.

Ugyan látszik néhány kráter a felszínen, de sokkal kevesebb, mint amennyi a Naprendszer közepéhez közelebbi aszteroidákon szokott,

ami azt jelenti, hogy viszonylag keveset ütközött más égitestekkel. Ez sokat elmond a Naprendszer határán mozgó égitestekről is.

Az objektumon vannak ismeretlen eredetű fehér foltok és csíkok, és sötét részeket is felfedeztek a sötét és világos oldal találkozásánál, egyikről sem tudják, hogyan kerülhetett oda, vagy mi lehet pontosan. Lesz még idejük azonban bőven elemezgetni a látottakat, az adatokon nagyjából két évig fognak dolgozni a szakértők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik