Tech

Megjöttek az időzített e-mailek a Gmailbe, így tudja használni

Korábban a témában:

A Google tavaly jelentősen átszabta a Gmail-levelezőt, ami nemcsak a kezelőfelület megújulását hozta magával, hanem több új, hasznos funkció beépülését is, például a visszahívható e-maileket,  vagy a levelek kezelését megkönnyítő legördülő listát.

Korábban már írtunk arról, hogy a jövőben lehetővé válik az is, hogy a leveleket ne rögtön, hanem időzítve juttassuk el a címzettnek, ezt végre már a magyar felhasználók is használhatják a mobilappban, és az asztali böngészős verziós egyaránt. Ugyan ezt különféle kerülőutakon, például egy böngészős kiegészítővel is meg lehetett tenni eddig, most már alapvető funkcióként van jelen a levelezőben.

Forrás: 24.hu

A használata pofonegyszerű: írja meg a levelet, de ne bökjön reflexszerűen a Küldés gombra! Helyette a gombon látható nyilat nyissa le, majd válassza ki a Küldés ütemezése opciót. Ezután a levelező feldob pár előre beállított lehetőséget (holnap reggel, ma délután, hétfő reggel) illetve negyedikként a Dátum és időpontot, amivel egy tetszőleges dátumot adhatunk meg.

Az időzített levélküldés akkor lehet hasznos, ha például hosszabb időre fogunk eszköz, vagy internet nélkül maradni, de a levelünket egy adott időpontban küldenénk el a címzettnek, elkerülve, hogy péntek este 11-kor elküldve azt elkeveredjen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.