Tech

Imádni fogja a Gmail új, hiánypótló funkcióját

Korábban a témában:

A Google által üzemeltetett Gmail napjaink egyik legnépszerűbb ingyenes levelező rendszere, amit több millióan használnak és szeretnek. A keresőóriás folyamatosan fejleszti a szolgáltatást, de a a rendszer még így is távol áll a tökéletestől. A vállalat viszont most olyan újdonságot jelentett be, amit rengetegen imádni fognak: végre számos új lehetőség rákerül arra a legördülő listára, ami akkor jelenek meg, ha a kurzort egy levélre irányítva megnyomjuk az egér jobb gombját.

Fotó: Google

Ezidáig mindössze három funkció volt elérhető ezzel a művelettel: az archiválás, az olvasottnak jelölés és a törlés. Ennek viszont hamarosan vége, hiszen a keresőóriás február 11-ével keződően elkezdte élesíteni azt az újdonságot, aminek hála az egér jobb gombjának lenyomásakor már nem kevesebb, mint 12 opciót látunk, amik között megtalálhatók olyan nagyon fontos lehetőségek is, mint a válasz, válasz mindenkinek és a továbbküldés, de emellett lehetőség lesz például arra is, hogy azonnal külön mappába soroljuk az adott levelet, vagy felcímkézzük. Az újítást látva igazából rögtön az ugrik be, hogy

miért nem jutott ez eddig a Google eszébe?

AZ ÖSSZES ELÉRHETŐ ÚJ FUNKCIÓ:

  • válasz
  • válasz mindenkinek
  • továbbküldés
  • archiválás
  • törlés
  • megjelölés olvasatlanként
  • snooze
  • áthelyezés
  • címke hozzáadása
  • némítás
  • további levelek keresése a feladótól
  • levél megnyitása új ablakban

Az új funkció fokozatosan fog megjelenni a felhasználóknak, így ha most még nem látszanak ezek az opciók a jobb gomb egérgomb megnyomásakor, akkor sincs semmi gond, hiszen legkésőbb február végéig élesedni fog az új lehetőség minden egyes fiókban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.